A köztudat Haydnt „a vonósnégyes atyjaként” emlegeti, és bár a köztudatot sokszor érheti a túlzott egyszerűsítés vagy torzítás vádja, ebben az esetben alighanem igaza van. Mert bár sok zeneszerző írt négyszólamú darabokat vonós hangszerekre a XVIII. század derekán, senki nem tett annyit azért, hogy ezeknek a daraboknak az összességéből valódi kamarazenés műfaj váljék, mint Haydn. A Haydn-vonósnégyesek összkiadásában szereplő legkorábbi darabok persze még nem igazi kvartettek a szó későbbi értelmében. Ezt a tizenkét művet Haydn tudta nélkül adták ki, mint op. 1-et és op. 2-t; három közülük más műfajú darabok – egy szimfónia és két szextett – valószínűleg nem is Haydntól származó átirata. A többi egy Karl Joseph Fürnberg nevű nemesember részére íródott, aki Melk mellett, a híres apátság közelében élt, és rendszeresen játszatott kvartetteket palotájában. Haydn ezeken a házimuzsikálásokon mint brácsás vett részt.

Az op. 1 és 2 kvartettjei még nem a későbbi művek négytételes formáját követik. Ezek öttételes művek, a második és negyedik helyen egy-egy menüettel – vagyis valójában divertimentók (a korabeli kéziratokban többnyire így is hívják őket). A fiatal Haydn tökéletes technikai felkészültséggel jelenik meg előttünk; már fel-feltűnnek azok a metrikus aszimmetriák, amelyek Haydn későbbi műveire annyira jellemzők. A tételek általában rövidek és tömörek, néhány kivételtől eltekintve, mint pl. a B-dúr vonósnégyes központi Adagiója, mely szélesen kibomló ária az első hegedűs részére, finom hangú bevezetéssel és epilógussal keretezve.