1880 nyarán Brahms nagyjából egy időben dolgozott két művén, az Akadémiai ünnepi nyitányon és a Tragikus nyitányon. A testvér-kompozíciók egymás ellentétpárjai – ahogyan maga a szerző igen találóan megfogalmazta: az egyik sír, a másik nevet. A Brahms breslaui egyetemi díszdoktorrá avatása alkalmából komponált, számos népszerű dalidézettel teletűzdelt darabbal szemben a d-moll hangnemű Tragikus nyitány Beethoven 9. szimfóniájának, s a zeneszerző saját d-moll zongoraversenyének karakterét viszi tovább. Amint a komponista egy 1880. szeptemberi levelében írta: “Egy nagyon vidám akadémiai ünnepi nyitányt ígértem január 6-ára Breslauba, benne van a Gaudeamus és minden más. Ebből az alkalomból nem tudtam megtagadni melankolikus kedélyemtől azt az elégtételt – hogy egy szomorújáték-nyitányt is írjak.”Az Akadémiai ünnepi nyitány ősbemutatóján, Breslauban, 1881. január 6-án valóban egymás után hangzott el a két mű– igaz, a Tragikus nyitány már 1880. december 20-án is megszólalt nyilvánosan Bécsben, Richter János vezényletével. Nem aratott sikert, s ahol csak 1881 folyamán előadták, mindenhol hűvös fogadtatásban részesült. (A mai hallgató joggal csodálkozhat, hogy erre a fájdalmasan szép, szenvedélyes, magával ragadó kompozícióra vajon miért nem volt fogékony a 19. század második felének közönsége…)
A Tragikus nyitány nem kötődik egy konkrét színpadi műhöz, és nincsen meghatározott cselekménye, „programja”. A zeneszerző a tragikusat, mint olyant szerette volna ábrázolni egy szonáta formájú, önálló tételben, amely terjedelme és kidolgozottsága révén akár egy szimfónia nyitótétele is lehetne. Figyelmet érdemel a mű motivikus koncentráltsága: tematikus anyagának majdnem egésze a kezdő ütemekből ered. A formálás további érdekessége, hogy a szonáta forma középső, kidolgozási részében a zene tempója a felére lassul. Ez a formarész csaknem teljes egészében a főtéma dacosan ágáló, pontozott ritmusú motívumára épül – második felében ez a motívum fugato-szerű, polifon játék alapja lesz. A reprízbe való visszavezetéskor a főtéma kezdete sejlik fel a mélyvonósokon, majd lelassítva a kürtökön is, ám a visszatérés mégis a melléktémával indul, s a főtéma kezdőmotívuma, az egész tétel „mottója” csak a coda elején jelenik meg újra.