A kontratánc a 18. század közkedvelt udvari és polgári társastánca. Angol eredetű, eredetileg népies ugrótánc volt. Szinte mindig 2/4-es metrumú, gyors tempójú és felütéssel kezdődik. A kontratánc-tematikát és ritmust Haydn, Mozart és Beethoven is gyakran alkalmazta szimfóniák és szonáták zárótételében. Mozart K. 609-es kontratánc-sorozata önidézettel kezdődik: a Figarónak azt a részletét használja fel, amelyet már a Don Giovanni asztalizenéjébe is becsempészett. Ez akár afféle reklámfogásnak is tűnhet, hiszen a Figaro felújítása éppen 1791 februárjáig volt műsoron Bécsben. E táncsorozat zenekara a vonósokon kívül csupán egy fuvolából áll, a harmadik és negyedik darabhoz azonban kisdob szólamot is írt Mozart. A C-dúr hangnemű negyedik tánc a megszokottól eltérően 3/8-os metrumú. Különleges, hogy az első nyolc ütem belső tagolását tekintve valójában aszimmetrikus. A főrész ismételt elhangzásai között három „Alternativo” szakasz kap helyet. A sorozat zárótánca öt nyolcütemes részből áll. A hangnemi változatosságot itt az biztosítja, hogy a harmadik szakasz a domináns, a negyedik pedig az azonos nevű moll hangnemet exponálja.