I. Maestoso
II. Adagio. Sehr feierlich
III. Scherzo. Nicht schnell – Trio. Langsam
IV. Finale. Bewegt, doch nicht zu schnell

Bruckner a VI. szimfóniát – szokásos munkatempójához képest – rendkívül gyorsan komponálta. Az első vázlatok 1879 szeptemberében készültek, a nyitótételt (egyelőre hangszerelés nélkül) három nap alatt papírra vetette. Novemberben befejezte a lassú tételt, 1880 januárjában pedig már a Scherzo is megszületett. Ekkor félretette a művet, de a IV. szimfónia nagysikerű bemutatóján (1881. február) felbuzdulva újra elővette, hogy mihamarabb pontot tehessen a végére. A sietség érthető.

A IV. szimfónia valóban áttörést hozott, „Bruckner óriási sikert könyvelhet el magának, és ettől a naptól kezdve legtekintélyesebb zeneszerzőink között kell számon tartanunk”, írta a Wiener Abendpost kritikusa. Valószínűleg Bruckner fejében is megfordult, hogy a bonyolult, nehezebben érthető (de már kész) V. szimfóniánál a könnyedebb (vagy ahogy Bruckner emlegette: a legszemtelenebb) hangvételű, áttetsző hangszerelésű, a közönség számára könnyen hozzáférhető VI. szimfónia alkalmasabb a nehezen kivívott rokonszenv megtartására.

Mint oly sokszor, Bruckner ismét tévedett a közönséggel kapcsolatban. A teljes mű ugyanis csak halála után, 1899-ben hangzott el, a dirigens Gustav Mahler volt. Sem akkor, sem később nem aratott igazán nagy sikert, a mű a IV. és a VII., valamint a bonyodalmas V. mellett árnyékban maradt. Pedig – ahogy egy angol elemzője, Robert Simpson megjegyezte – „a szimfónia témái rendkívül kifejezők és plasztikusak, harmóniái kifinomultak és rafináltak, a hangszerelés pedig talán a leginvenciózusabb valamennyi szimfónia közül. A klasszikus formálási elvek természetesen és magától értődően épültek be a szimfónia nyelvébe, a két bécsi mester – Brahms és Bruckner – soha ilyen közel nem volt még egymáshoz.” Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy hangvétele alapján a VI. szimfónia Beethoven Pastorale szimfóniájának bruckneri megfelelője. A természet igézete leginkább az I. tételben érvényesül.

Már a kortársak is sejteni vélték, hogy a félszeg (a rossznyelvek szerint nőgyűlölő) zeneszerző a szimfónia komponálásnak időszakában szerelmes volt egy fiatal lányba. Különleges pillanat ez Bruckner életében és életművében. Az Adagio (ami Sir Donald Tovey szerint valamiféle titkos dologról beszél) ennek az érzésnek a lenyomata. A Bruckner-irodalom valóban ismer egy Marie Bartl nevű, tizenhét éves lányt, akit akkor ismert meg Bruckner, amikor svájci koncertsorozatáról (Bruckner korának egyik legnagyszerűbb orgonistája volt) hazautazva megállt Oberammergauban, hogy megtekintsen egy passiójátékot. A szereplők között volt Marie, akit az 56 éves zeneszerző előadás után megvárt. Néhány hónapig leveleztek, Bruckner még házasságra is gondolt, ami valószínűleg megrémíthette a fiatal lányt és megszakította a kapcsolatot.

Különleges helyet foglal el az életműben a lassú tempójú Scherzo is, mely ezúttal nem valamiféle ősi, romlatlan emberi világot idéz meg rusztikus energiáival, hanem egy homályos, megfoghatatlan fantáziavilágba vezet. A finálé pedig nemcsak érzelmileg tetőzi be a kompozíciót, hanem tematikusan is visszaidézi az előzményeket.