Pezzo sinfonico, No. 2, op. 25

Bozay Attila (1939-1999) annak a magyar zeneszerző-nemzedéknek volt a legfiatalabb tagja, melyet Földes Imre 1969-ben megjelent interjúkötete óta „harmincasok” néven ismer a zenei közélet. Mint legtöbb kortársa, ő is a legendás pedagógus, Farkas Ferenc zeneszerzés osztályában sajátította el a szakma mesterfogásait. Már egészen fiatalon jelentős sikereket ért el: huszonöt esztendős volt, amikor Papírszeletek című Radnóti-dalciklusát a Rádió a párizsi Tribune Internationale des Compositeurs seregszemléjére delegálta, ahol az év legjobb magyar művének választották. Bozay zeneszerzői horizontját tágította, hogy 1967-ben ösztöndíjjal fél évet Párizsban töltött. Életművében a kamarazene, a zongoramuzsika, a dalműfaj és a zenekari alkotások egyaránt fontos szerepet játszanak. Néhány darabjában a citera és a csőrfuvola (furulya) újszerű megszólaltatási módjaival is kísérletezett. Két operát írt: a Csongor és Tündét Vörösmarty nyomán és Az öt utolsó színt Az ember tragédiájából. A Madách-operát – amely a millenniumi operapályázaton első díjat nyert – a zeneszerző épphogy be tudta fejezni, a hangszerelésre azonban már nem maradt ereje; ezt a munkát halála után három tanítványa végezte el. Az öt utolsó színt 2000-ben mutatta be az Operaház.

 

Bozay Attila három zenekari műve viseli a Pezzo sinfonico, azaz „szimfonikus darab” címet. Az Eötvös Péternek ajánlott második Pezzo 1975-76-ban keletkezett. Előadó apparátusa: két zongora, kettős zenekar és ütők. A hangszerek elhelyezése emlékeztet Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művére: a kettéosztott zenekar ott is a színpad két oldalán foglal helyet, míg az ütős szekció középen. Az ütőhangszerek szerepe is némileg hasonló a két darabban: ők teremtenek kapcsolatot, ők „közvetítenek” a két zenekar között. A Pezzo sinfonico – az előadó együttes hármas tagolásának megfelelően – három, a mű során állandóan jelen lévő zenei anyagból épül fel. Az elsőt az egyik fél-zenekar tremolózó vonósai által játszott hangfürtök jelentik – ez az anyag nélkülözi a ritmust, inkább csak színértéke van. A második a másik oldali zenekar fúvósain és vonósain megszólaló összintervallum-akkordokból áll – itt az egyes szólamok már bizonyos ritmusképletekbe rendeződnek, de a különböző szólammozgások közömbösítik egymást. A harmadik anyagot az ütősök változó gyorsaságú, de egy szakaszon belül állandó lüktetésű „mérőütései” alkotják. Érdekesség, hogy a zongoraszólamokat a partitúrától külön, körülbelül egy-egy ütemnek megfelelő rövid szakaszokban írta le a zeneszerző; ezekből az elemekből válogathat a két előadó, akik ily módon saját maguk állítják össze szólamukat. Azt is ők dönthetik el, milyen – a karmesterétől független – tempóban játszanak.

 

Bozay Attila mintegy húszperces alkotásának bemutatója 1979 októberében volt.

100 évesek vagyunk