J. S. Bach zenéjére az egyik legnagyobb hatást az olasz concerto műfajának megismerése tette. Weimari udvari orgonistaként Vivaldi és más szerzők zenekari concertóit írta át orgonára, illetve csembalóra, s ettől kezdve pályájának minden szakaszában komponált versenyműveket. Köthenben a hat Brandenburgi versenyt, lipcsei szolgálata idején a hegedűversenyeket, valamint hét szóló-csembalókoncert mellett három kétcsembalós, két háromcsembalós és egy négycsembalós darabot. Ezek a zenetörténet első, húros-billentyűs hangszerre írt versenyművei. Bach Lipcsében 1723-tól haláláig, 1750-ig a Tamás-templom karnagyaként működött, s a Tamás-iskola diákjainak oktatása mellett elsődleges hivatali kötelessége az egyházi zene komponálása és előadása volt. Világi zene, ezen belül a zenekari muzsika művelésére mindenekelőtt egy hivatásos zenészekből és egyetemi diákokból álló együttes, a Collegium Musicum adott számára lehetőséget, melynek heti rendszerességgel tartott hangversenyeire nyáron szabad téren, télen pedig a Zimmermann-féle kávéházban került sor. (Bach 1929-ben vette át a társaság vezetését, s egy rövid megszakítással egészen az 1740-es évek elejéig irányította.)
A C-dúr kétcsembalós koncert kivételével a csembalóversenyek mindegyike átirat: a komponistakülönféle hangszerekre írt korábbi concertóinak csembaló-változata. (Csupán a négycsembalós koncert alapul más szerző, nevezetesen Antonio Vivaldi Op. 3-as, h-moll négyhegedűs versenyén.) A darabok nagyobb részének eredetije elveszett, vagyis sok esetben a csembaló-átiratnak köszönhető, hogy ezek a művek egyáltalán fennmaradtak. (Kevesen tudják, hogy például a híres c-moll oboa-hegedű kettősverseny sem a mű Bach által leírt formája, hanem a c-moll kétcsembalós átirat alapján rekonstruált változat.) Egyes zenetörténészek elképzelhetőnek tartják, hogy a mester a szóló-koncertek billentyűs verzióit az első előadásokon az eredeti partitúrából improvizálta (a vonós játékosok pedig az eredeti szólamanyagból kísérték), s csak később dolgozta ki papíron.
A szerzői kézirat tanúsága szerint a hét szóló-csembalóverseny közül a g-moll koncert keletkezett a legkorábban. Ez esetben ismerjük az eredetit is, amely nem más, mint a népszerű a-moll hegedűverseny. A mű a 18. századi olasz concerto-típus sajátosan bachiváltozata, gyakran polifon szövésű nyitótétellel, markáns basszustémára épülő lassúval, s táncos, olaszgigue lejtésű zárótétellel. Az átírás során Bach a zenekari szólamokat változatlanul hagyta, a szólóhegedű anyagát viszont, a billentyűs hangszer lehetőségeit kihasználva, jelentősen gazdagította, s hegedűszerű elemeit a billentyűs hangszer természetének megfelelően alakította át.