Számomra a legtökéletesebb hangszer a szimfonikus zenekar: ezért volt fiatalkori vágyam, hogy a tagja lehessek és hozzátehessek valamit én is a megszólaló hangokhoz. Meghatározó példaképem Ferencsik János volt, aki mind karmesterként, mind muzsikusként a legnagyobbak közül való. Sokat tanultam és még szívesen tanulnék a túl korán eltávozott Kocsis Zoltántól. Ez a két kiváló muzsikus egy életre ellátott engem útravalóval. Köszönöm nekik!
1950. január 21-én születtem Budapesten. Nyolc éves koromban kezdtem csellózni Fellegvári György irányításával. 1964–69 között a Bartók Béla Zenei Gimnázium és Szakiskola növendéke voltam, ahol id. Kertész Ottó tanított csellózni. 1969-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneakadémiára Mező László osztályába. Egy újabb sikeres felvételi vizsga nyomán 1971-től művészképző tanszakon folytathattam tovább tanulmányaimat. 1974-ben kitüntetéssel végeztem a Zeneakadémián.
Még ugyanennek az évnek szeptemberétől egy meghallgatás után tagja lehettem a Ferencsik János vezette Állami Hangversenyzenekarnak és az Országos Filharmónia szólistagárdájának, majd 1975. április 1-jével egy próbajáték eredményeként Ferencsik János a zenekar szólócsellistájává nevezett ki.
A következő tíz év meghatározó volt számomra: Ferencsik zenei intelligenciája, tévedhetetlen stílusismerete, tempóérzéke és tökéletes karmesteri technikája lett számomra a muzsikus etalonja. Nagyon sokat tanultam tőle. Közben Mező László mellett tanársegédkeztem a Zeneakadémián, majd néhány év után már saját osztályom lett. Nemsokára adjunktus, majd 1990. január 1-től egyetemi docens lettem. Büszke vagyok rá, hogy sok növendékem játszik budapesti nagyzenekarokban, kamaraegyüttesekben, tanítanak, esetleg többféle zenei tevékenységet is folytatnak.
Mint filharmóniai szólista, 1974-től mintegy 15 éven keresztül koncerteztem elsősorban itthon, időnként külföldön is. Sok önálló élő műsorral szerepeltem a Rádióban délutáni és esti hangversenyein egyaránt. Később felhagytam a szólózással, mert a zenekari munka és a tanítás elég elfoglaltságot jelentett. Nagyszerű karmesterekkel és szólistákkal volt szerencsém muzsikálni. Hogy csak néhányat említsek: Abbado, Bernstein, Solti, Christof von Dohnányi, Zecchi, Kobayashi, Inbal, Starker, Kavakosz, Szokolov, Quasthof vagy a magyarok: Lukács Ervin, Medveczky Ádám, Kovács Dénes, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és még hosszan sorolhatnám.
Akiktől a legtöbbet tanultam: Mező László, Mihály András, Kocsis Zoltán és az etalon Ferencsik János. Utóbbi mondta: a művészetben a legfontosabb az őszinteség. Kocsis megtanított arra, hogy a szerzőt, az általa leírt instrukciókat és a leírt hangokat minden interpretátornak kötelessége tiszteletben tartani.
Végül néhány eddigi pályafutásom során elért eredmény:
1969 – Szakiskolák Országos Versenye, I. díj
1973 – Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny, II. díj
1976 – Nemzetközi Bach Verseny, Lipcse, IV. díj
1995 – Ferencsik-emlékdíj, Év Művésze
1997 – Ferencsik gyűrű
2011 – Év Művésze
