Berényi Gyula - basszus - énekkari tag

„És addig vadásztak, Addig-addig, mígnem Szép hídra találtak, Csodaszarvasnyomra” – énekli a kórus Bartók fantasztikus látomásában, a Cantata profanában. Van ebben a műben egy rövid szólókvartett, melyben számtalan alkalommal énekelt Berényi Gyula baritonistánk, aki – feladva a küzdelmet a koronavírussal – ma hajnalban itt hagyott bennünket.

A művész 1985-ben talált rá a Szép hídra, akkor lett az Állami Népi Együttes énekkarának tagja, ahová Pászti Miklós vette fel. Alapító tagja lett tehát a későbbi Nemzeti Énekkarnak. Az éneklés szerelmese, a basszusszólam markáns alakja volt. Karakán, egyenes személyiség, olyan igazságkereső, aki a konfliktusoktól sem hátrált meg. Szentül hitt abban, hogy a dolgok jobbak lesznek, és ezért a maga részéről mindent meg is tett.

Az éneklés mellett volt még egy szerelem az életében: a fotózás.

Ő készítette az első igazán minőségi portrésorozatot kollégáiról, a Nemzeti Énekkar tagjairól.

„A fotográfia, mint vizuális kifejezési eszköz számomra elválaszthatatlan a zenétől” – vallotta, s fantasztikus művészfotók születtek keze nyomán, ide járó vendégművészeink is csodájára jártak, volt, aki egész sorozatot rendelt portréiból. De nemcsak a muzsika érdekelte fotósként. Több nemzetközi díjat nyert tájképeivel, szociográfiai sorozataival.

Büszkék voltunk rá, pedig sosem dicsekedett fotográfusi sikereivel.

Facebook-oldalára néha feltett egyet-egyet képeiből. Utoljára, október 30-án, már a betegséggel viaskodva egy Mártélyban 2016-ban készült fotóval búcsúzott. Azt a címet adta neki: A rettenthetetlen.

Velünk leszel, Gyuszi, mindörökké!