A 19. század elejének egyik legnagyobb zeneszerzője mindent elért, amit csak el lehetett érni: ő volt a téma szalonokban és bálokon; róla beszéltek gazdagok és szegények, urak és cselédek. Egy-egy új operájának bemutatóját tömegek várták, és újságok hirdették címlapjain a szenzációt: Rossini új művet írt! Tizenhét év alatt negyven opera került ki a keze alól – elképesztő tempó! Volt ugyan, hogy egy-egy részt hangról hangra kivett egyik művéből – akkor, a „kontrollcé és kontrollvé” előtti őskorban még kézzel kellett kikörmölni a hangjegyeket –, és felhasználta egy másikban. Ez senkit nem zavart, bár az iskolában bizonyára egyest kapott volna, ha kiderül: másolta a házi feladatot. Szóval, rettentő híres ember lett, ám egyszer csak gondolt egyet, és visszavonult. A konyhába. Alkotókedvét lábasok, tepsik, mindenféle húsok és zöldségek, olajok és különleges fűszerek társaságában élte ki. És láss csodát, itt is maradandót hozott létre: nevét viseli egy különlegesen finom és drága étel, a libamájjal, gombával és madeira-mártással készült bélszín. Így kerül tehát Hamupipőkére is kötény, kezébe fakanál. A mese és ma is népszerű feldolgozásán keresztül kiderül, hogyan születik egy opera. Annyit persze tudunk, hogy kell hozzá egy adag szerelem és gonoszság, ármány és jóság, meg egy csipet humor, de hogy ezek milyen arányban kerülnek a nagy üstbe, ez az igazi művészet! Nekünk azonban személyesen minden zeneszerzők sztárséfje, maga Rossini fogja elárulni a titkos receptet.