„Halál, ki győzöl mindeneken, most téged is legyőztek” (Friedrich Gottlieb Klopstock)

Vannak, akik szenvedélyesen rajonganak érte, vannak olyanok is, akik mindenestől elutasítják Gustav Mahler (1860-1911) zenéjét. 1895-ben, hamburgi opera-igazgató korában mutatta be II. szimfóniáját. A címben szereplő Feltámadás nem a húsvét jól ismert eseménye, hanem Klopstock egyik ódájának címe. Az a hit nyilvánul meg benne, hogy minden ember lelke halhatatlan és minden élet előbb-utóbb folytatódik valamilyen más testben. Felcsendül a műben az utolsó ítélet világrengető látomása is. Ebben a műben látjuk először azt, hogy Mahler kozmikus jelentőségű mondanivalójához minden addiginál nagyobb méretű együttest használ, a hatalmas zenekar mellett énekes szólistát és kórust alkalmaz, és kozmikus mértékben meghosszabbítja a zenemű időtartamát is. Azt írta: a második szimfónia első tétele az első szimfónia hősének gyászünnepe. Itt fogalmazódik meg először az a gondolat, hogy egész életében egyetlen hatalmas művet komponál, mindegyik szimfóniája az előző szerves folytatása. Megrendítő alkotás.