Érdekes konstellációban szólal meg a 20. századi legnépszerűbb oratóriuma, Carl Orff egy bajorországi kódexben talált vágáns dalokat csokorba gyűjtő Carmina buranája: a koncerten felcsendülő műveket az életöröm, az élet könnyedségének gondolata köti össze. A cseh Dvořák Karneválja a „természet–élet–szerelem” nyitánytrilógiának a második része, amerikai útja előtti búcsúhangversenyén mutatták be; „boldog zene, a hangverseny-rendezők hálásak lehetnek érte!” – nyilatkozta róla Brahms a maga csipkelődő humorában. Sosztakovics kalandos életű, 1938-ban, az akkor alakult orosz Állami Jazz Zenekar számára íródott, felszabadító és önfeledt 2. jazz-szvitjének partitúrája ugyan elveszett a második világháború alatt, de évtizedek múlva előkerült zongorakivonata, amelyből rekonstruálni lehetett. Orff 1936-ban befejezett és éppen hetven éve bemutatott Carmina buranája, ez a kórustablókból és kisebb szóló tételekből felépülő szcenikus kantáta a középkori irodalom egyik legfontosabb forrásában talált költemények izgalmas 20. századi olvasata. Tavasz, bor, szerelem – e témák határozzák meg e változatos, egyszer lírai zenékkel elvarázsoló, másszor hipnotikus erővel magával ragadó művet, amelyről szerzője is érezte, hogy legnépszerűbb kompozícióját sikerült megírnia. Ahogy kiadójának írta: „Minden, amit eddig komponáltam, és amit eddig – sajnos – megjelentettél, megsemmisíthető.” A nagyszerű műsort a Németországban élő, itthon gyakran vendégeskedő Solti ösztöndíjjal Bécsben is tanult kiváló karmester és zeneszerző Dénes István vezényli.