I. Allegro moderato; II. Andante; III. Allegro molto
"Zongoraversenyt kell komponálnom. Ez nagyon hiányzik. Legközelebbi művem ez lesz" - nyilatkozta Bartók Béla (1881-1945) egy interjúban, 1925 novemberében. Bartók ekkor már számos nyugat-európai vendégszereplésen túl volt, s rendkívül ígéretesen alakult nemzetközi zongorista karrierje. A zenekari Tánc-szvit (1923) hirtelen támadt európai népszerűsége pedig a komponista Bartók iránt is felkeltette a nyugati zenei élet figyelmét. Bartóknak így érthetően égető szüksége volt egy olyan nagyszabású műre, amelyben zeneszerzőként és zongoraművészként egyaránt megmutatkozhatott. Ilyenként eddig csak az 1904-ben írt op. 1-es Rapszódia állt rendelkezésére, ám ennek stílusától Bartók természetesen már messze eltávolodott.
További ösztönzést jelentett Bartók számára Stravinsky Zongoraversenye, melynek szólistájaként az orosz mester 1924 óta járta Európát és Amerikát. Bartók 1926 márciusában hallotta a művet, amikor Stravinsky a budapesti Zeneakadémián lépett föl. Ekkor Bartók már két éve alig komponált: meghangszerelte A csodálatos mandarint és korábbi népzenei gyűjtésein dolgozott, de - a Falun című öttételes népdalcikluson kívül - új partitúrát nem írt. "... hogy őszinte legyek, már olyan butának, kábultnak, üresfejűnek éreztem magam az utolsó időben, hogy igazán kétségbe vontam, vajjon, egyáltalában tudok-e még ujat írni" - panaszkodott feleségének küldött levelében.
Végre 1926 nyarán tudott Bartók újból komponálni, amikor egyedül maradva Budapesten egy sor zongoradarabot vázolt fel. Elsőként, júniusban a Szonáta készült el, majd a Szabadban című öttételes sorozat és a Kilenc kis zongoradarab. Ezek után az "előtanulmányok" után fogott hozzá Bartók augusztusban a zongoraverseny megírásához, amelyet novemberben fejezett be. Bartók I. zongoraversenye elveti a romantikus versenyművekben megszokott szólóhangszer-zenekar szembeállítást, helyette egyfajta klasszika előtti, concertáló tömbökből és hangszíncsoportokból létrejövő hangszerelési ideált követ. Középen áll a zongora, körülötte az ütőhangszerek: üstdobok, kétféle kisdob, kétféle réztányér, triangulum, nagydob és tamtam. E zongora-ütő mag körül három kórust alkot a szimfonikus zenekar: a fafúvók-kürtök, a trombiták-harsonák és a vonósok tömbjét. A nyitótételben a vonósok csak alárendelt szerepet játszanak, a második tételben a fafúvók-kürtök folytatnak párbeszédet a zongora-ütő csoporttal, a fináléhoz a rezek és ütők vezetnek át, s csak a zárótételben születik meg a teljes zenekar bekapcsolódásával az igazi szimfonikus hangzás. Hogy az I. zongoraversenyben a fúvós színek dominálnak, az nemcsak a zenei anyag kemény szikárságával, kevéssé melodikus jellegével magyarázható, de Stravinsky hatását is sejthetjük benne: az ő Zongoraversenyének zenekarában ugyanis kizárólag fúvósok szerepelnek. Az I. zongoraverseny hangszerelési ideáját Bartók az öt évvel később írt II. koncertben még élesebb körvonalakkal valósította meg: itt a nyitótétel kizárólag a fúvósoké, a második tétel a vonósoké (csak a középrészben kapnak szót mellettük a fúvók), s a teljes zenekar itt is csak a fináléba kapcsolódik be.
Az I. zongoraverseny másik jellegzetessége a monotematikus szerkesztés: a teljes mű egy alapképletből fejlik ki. "Mint a sejtosztódás, vagy a magból szárba szökkenő növény: itt is a legegyszerűbb, a legkisebb zenei mozdulat indít el egy megállíthatatlannak tetsző folyamatot, amelyben a kicsiből nagyobb lesz, az alapvonások az új meg új variánsokra is átöröklődnek, egyes vonások leágazásokban kiteljesednek" - írja ezzel kapcsolatban Somfai László. Ami az I. zongoraversenyben sajátos, az az, hogy ez az alapképlet, ez "a legelső zenei sejt [...] nem téma, még csak nem is motívum, hanem a ritmus puszta kalapálása". Mindhárom tétel a ritmusból születik, annak ősereje élteti, annak indulata fűti a zenét. Nyolcadok kalapálásából fejlik ki rövid bevezetés után a nyitótétel főtémája, a lassútétel egy három nyolcadból álló képleten alapul, és a finálé témája is (amely az első tétel főtémájának változata) dobritmusból ered. Nem nehéz elképzelni, milyen sokkolóan hathatott a korabeli közönségre ez a muzsika. S bár ma talán nem érezzük már meghökkentően újszerűnek, mégis, megírása után nyolcvan évvel is friss, eleven és felkavaró Bartók I. zongoraversenye.
Bartók Béla
(Nagyszentmiklós, 1881. márc. 25. - New York, 1945. szept. 26.) Bartók a mai Románia területén található Nagyszentmiklóson (Sînnicolaul Mare) született 1881. március 25-én. Első nyilvános fellépése 1892-ben volt, amikor saját művét, "A Duna folyását" is eljátszotta. 1894-ben a család Pozsonyba költözött. Bartók itt neves zenepedagógusok (Erkel László, Anton Hyrtl) irányítása mellett folytatta tanulmányait. Zongoraművésznek készül, 1899-ben Thomán István (Liszt Ferenc egykori tanítványa) felvette a Budapesti Zeneakadémiára. A zongora tanulmányok mellett zeneszerzést is tanult Koessler Jánosnál. Már az akadémiai évek komoly elismerést vívott ki magának zongoristaként. Ekkor még zenei ízlésére a legmélyebb hatást Richard Strauss gyakorolta: az Imígyen szóla Zarathustra és a Hősi élet című szimfonikus költemények élménye nyomán érlelődik saját zeneszerzői nyelve. Utóbbiból virtuóz zongoraátiratot is készített, melyet igen sikerrel játszott Bécsben is. Strauss és a magyar nemzeti zene hagyományait követve 1903-ban kezdett hozzá "Kossuth" című szimfonikus költeményének komponálásához. 1903-ban és 1904-ben hosszabb időt töltött Berlinben. 1904-ben bemutatják a "Kossuth"-ot, hatalmas sikerrel, Bartókot Liszt Ferenc örököseként üdvözölte a hazai zenei közélet. Ezt a kompozícióját Angliában is bemutatták. 1905-ben elindult a párizsi Rubinstein zeneszerző- és zongoraversenyen, sikertelenül. Ebben az évben kezdte el népdalgyűjtő utazásait, és ez mélyítette el barátságát Kodály Zoltánnal. 1906-ban hosszabb európai hangverseny utat tett. 1907-ben kinevezték a Zeneakadémia zongoratanszékére. Zeneszerzést soha nem tanított. 1908-ban komponálta első vonósnégyesét, melyben még Wagner, és Strauss nyomdokain halad. 1909-ben hosszabb gyűjtőútra indult és elsősorban román népzenét gyűjtött. 1911-ben a lipótvárosi kaszinó pályázatára elkészül a Kékszakállú herceg vára című egy felvonásos operája Balázs Béla szövegkönyvére. A pályázat zsűrije a művet visszautasította. A kudarc nyomán Bartók egy régóta érlelődő lépésre szánta el magát: visszavonult a zenei közélettől. Ezután rövid, kevés művet szülő válságos időszak kezdődött zeneszerzői pályáján. 1913-ban Észak-Afrikában járt és arab népzenét gyűjtött. 1917-ben Tango Egisto vezényletével bemutatják a Fából faragott királyfit, majd 1918-ban ismét a Kékszakállúval egy koncerten. A két színpadi mű sikerétől felbátorodva belekezdett a Csodálatos mandarin (Lengyel Menyhért librettója) megzenésítésébe. 1919-ben fejezte be. Részt vett a Tanácsköztársaság idején alakult zenei tanács munkájában. 1922-23-ban új kompozícióival sikeres franciaországi, angliai és hollandiai koncertkörutat tett (1. és 2. hegedűszonáta). 1923-ban Budapest jubileuma alkalmából komponálja a Táncszvitet , melyet Kodály Psalmus hungaricusa és Dohnányi Ernő Ünnepi nyitányával együtt bemutatnak. A Csodálatos mandarin premierje egyre későbbre tolódik, míg végül 1926-ban, Kölnben mutatták be. A botrány miatt Konrad Adenauer, Köln akkori polgármester betiltatja az előadást. 1926-ban Bartók stílusa átalakul. Fontos zongoraművek jelzik a fordulatot: Szonáta, Szabadban, Kilenc kis zongoradarab, I. zongoraverseny. 1927-28 a nemzetközi hírneve egyre nagyobb. Amerikában és a Szovjetunióban is koncertezik. 1930-ban készült el a Cantata profanával. A jobboldali kritika erősen támadja, ezért évekig nem játssza darabjait Budapesten. Remekművek sora született a harmincas években, mint pl. a II. zongoraverseny, a IV. és V. vonósnégyes, a Zene..., a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, majd az évtized végén a Divertimento. 1940-ben búcsúkoncertet adott Budapesten, és október 20-án feleségével az USA-ba emigrált. 1941-ben már mutatkoznak betegségei első jelei. 1942-43-ban a Bostoni Szimfonikusok felkérésére komponálja a Concertót, Yehudi Menuhin számára pedig a Szólószonátát hegedűre. 1944-45-ben egészségi állapota már igen labilis. III. zongoraversenyét majdnem teljes egészében befejezi, Brácsaversenye torzó marad. New Yorkban hal meg szeptember 26-án.
A Magyar Rádió Gyermekkórusa
"A Magyar Rádió Gyermekkórusának alapítóit Kodály Zoltán máig érvényes gondolata vezette arra, hogy példamutató iskolát teremtsenek és hirdessék a világban a kodályi filozófia nagyszeruségét és igazságát. A Gyermekkórus 1954-ben alakult 8-15 éves gyerekek számára. A gregorián zenétől a reneszánsz vokális polifónián át a kortárs zenéig terjed az együttes repertoárja. Kodály és Bartók művei mellett különös figyelmet fordítanak a kortárs magyar zeneszerzők, többek között Petrovics Emil, Bozay Attila, Kocsár Miklós, Szokolay Sándor, Reményi Attila, Orbán György, Gyöngyösi Levente műveinek bemutatására is."
Ránki Dezső
Ránki Dezső Budapesten végezte tanulmányait, 1973-ban szerzett diplomát a Zeneakadémián, Kadosa Pál és Rados Ferenc növendékeként. Még tanulóévei alatt, 1969-ben, 18 évesen nyerte meg a zwickaui nemzetközi Schumann-verseny I. díját, ez idő óta koncertezik világszerte. Rendszeresen fellépett Európa legtöbb országában, több ízben Észak- és Dél-Amerikában, és 2-3 évente Japánban. Játszott többek között a Berlini Filharmonikusokkal, a Londoni Filharmonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw zenekarával, a párizsi Orchestre National-lal, a tokiói NHK zenekarával, és számos neves karmesterrel, pl. Solti Györggyel, Végh Sándorral, Lorin Maazellel, Zubin Mehtával. Jelentős szerepet játszik életében a kamarazene, az utóbbi két évtizedben évi 10-15 koncertet ad Klukon Edit társaságában négykezes és kétzongorás művekkel.
Brickner Szabolcs
Brickner Szabolcs a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett klarinétművészi diplomája után az intézmény énekművészi diplomáját is megszerezte. Tanulmányait az augsburgi Hochschule für Musik mesterosztályában folytatta Edith Wiens és Hans-Joachim Beyer növendékeként, ahol 2008-ban a Németországban elérhető legmagasabb rangú diplomát kapta meg. Énektudását többek között Nicolai Geddánál, Renata Scottonál, Marton Évánál, Robert Hollnál, Hamari Júliánál, Brigitte Fassbaendernél fejlesztette tovább.
A Székely Mihály, valamint a Simándy József Országos Énekverseny győztese, a Ferruccio Tagliavini Nemzetközi Énekverseny második helyezettje, és 2008-ban a Queen Elisabeth Nemzetközi Énekverseny első díjasa.
Rendszeresen koncertezik a hazai vezető zenekarok, illetve Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás tenor szólistájaként, valamint számos koncerten lépett fel külföldön, többek között Helmut Rilling, Kazushi Ono, Nicola Luisotti, Daniele Callegari, Sigiswald Kuijken vezényletével, a La Monnaie/De Munt Symphony Orchestra, az Orchestra of the Opéra Royal de Wallonie, az Orchestre Philharmonique du Luxembourg, a National Orchestra of Belgium és a Le Petite Bande szólistájaként.
A Magyar Állami Operaházban Nemorino és Tamino szerepét énekelte, valamint Jaquino, Lensky, és Orfeo szerepét készül elénekelni.
Brickner Szabolcs a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett klarinétművészi diplomája után az intézmény énekművészi diplomáját is megszerezte. Tanulmányait az augsburgi Hochschule für Musik mesterosztályában folytatta Edith Wiens és Hans-Joachim Beyer növendékeként, ahol 2008-ban a Németországban elérhető legmagasabb rangú diplomát kapta meg. Énektudását többek között Nicolai Geddánál, Renata Scottonál, Marton Évánál, Robert Hollnál, Hamari Júliánál, Brigitte Fassbaendernél fejlesztette tovább.
