Debussy: Nocturnes - I. tétel: Felhők Debussy: A tenger - részletek Britten: Négy tengeri közjáték - részletek Schönberg: Öt zenekari darab, op. 16 - III. tétel: Színek Honegger: Pacific 231 Debussy: Nocturnes - III. tétel: Szirének
Közreműködik: Énekes szólista, Nemzeti Énekkar Női Kara, Kovács Sándor
Benjamin Britten
(Lowestoft, 1913. nov. 22. - Aldeburgh, 1976. dec. 4.) Angol zeneszerző, ki kitűnő zongorista és karmester volt. Zeneszerző tanulmányait Fr. Bridge és J. Ireland irányítása mellett végezte. Kamarazenekar-kíséretes operabemutatók céljára szervezet meg az English Opera Company-t (1947). Egyik alapítója az Aldeburgh Fesztiválnak (1948). 1976-ban nemesi rangra emelték. Jelentős operakomponista volt, egyik legismertebb műve a Peter Grimes (1945). Népszerűvé vált gyermekoperája, A kis kéményseprő (1949) is. Háborús requiem-je (1961) nagyszabású, megrázó alkotói tiltakozás. Zenekari művei közül, gyakran hallható a Változatok és fúga egy Purcell - témára (1946), amely megjelölése szerint fiataloknak szóló zenekari kalauz; az egyes variációk során bemutatkoznak az egyes hangszerek. Britten nem volt kísérletező hangú, avantgarde beállítottságú komponista. Zenéje, tágabb értelemben, hangnem-közeli, tonális, ám ezen belül gyakran él modern eszközökkel, kedveli például két hangnem egyidejűségét. Stílusában, gyakran vegyít angol folklorisztikus elemeket.
Arnold Schönberg
(Bécs, 1874. szept. 13. - Los Angeles, 1951. júl. 13.) Osztrák zeneszerző. Zeneileg autodidakta. Egyetlen tanítója Zemlinsky volt (1894), akinek barátsága igen sokat jelentett Schönberg fejlődésében, később sógorává is lett (1901). Első előadott műve, egy D-dúr vonósnégyes (1897) nagy sikert aratott. 1900-ben néhány Bécs környéki munkásdalegyletben karmesterkedett: az ekkor készülő monumentális Gurre-Lieder komponálását anyagi okokból megszakította, és mások operettjeinek hangszerelésével tartotta fenn magát. 1901-ben Berlinbe költözött, kabaré-karmesterséggel és egyéb zenei napszámos munkával kereste kenyerét. Richard Strauss (a Gurre-Lieder első részének partitúrája alapján) Liszt-ösztöndíjat szerzett számára, valamint zeneszerzés-tanári állást a Stern konzervatóriumon. Strauss, aki ekkor még lelkesen támogatta Schönberget, később gúnyos hangon kritizálta. 1903-ban visszaköltözött Bécsbe, és zeneszerzés-tanításból élt (legnevezetesebb tanítványai: Anton Webern, Alban Berg, H. Jalowetz,. Erwin Stein, később Egon Wellesz). Mahlerrel a Verklärte Nacht előadása alkalmával ismerkedett meg (1903). 1904-ben megalapítja Zemlinsky, Wöss, Posa, Weigl és Hoffmann társaságában a "Vereinigung schaffender Tonkünstler"-t (díszelnöke: Mahler), mely csak egy évadot ért meg, de itt adják elő többek közt Schönberg Pelléas-át is. Az első "Schönberg-botrány" 1907-ben játszódott le a Kamaraszimfónia bemutatása közben. 1910-11-ben befejezi a Gurre-Lieder partitúráját, közben Schönberg a bécsi zeneakadémián mint szabad tanfolyamot vezető tanár működik. 1911 őszétől ismét Berlinben költözött, előadásokat tart és komponál. 1912-ben Németország több városában bemutatják a Pierrot lunaire-t. 1918-ban megalapította a "Verein für musikalische Privataufführungen"-t (Zenei magánelőadások egyesülete) Bécsben, melynek az új zene művelése szempontjából korszakalkotó jelentősége volt (tökéletes interpretáció megfelelő próbamennyiség segítségével, az új művek többször egymásután való előadása, nyilvános próbák, stb.). Amsterdamban megválasztják a nemzetközi Mahler-szövetség elnökévé, u. o. 1920-21. előadásokat tart a zeneszerzésről. Az egyesület ideje nagy részét leköti. Erre az időszakra esik új kompozíciós technikájának kidolgozása (a 12, csak egymásra vonatkoztatott hanggal való komponálás módszere, általánosan ismert neve, a dodekafónia). A egyesület köréhez tartozott H. E. Apostel, H. Eisler, R. Kolisch, K. Rankl, R. Serkin, E. Steuermann és H. Swarowsky. 1925-ben kinevezték a Berlini Porosz Művészeti Akadémia zeneszerzési mesteriskolájának vezetőjévé. 1933-ban, rövid franciaországi tartózkodás után az USA-ba emigrált. 1934-ben, Los Angelesben telepedett le, 1936-tól 1944-ig a Univ. of California tanára volt. A háború után az izraeli letelepedésen gondolkodott, de egészségi állapota miatt már nem vállalkozott az utazásra. Schönberg a 20. század elején új fejezetet nyitott a zene történetében. Mint a tonalitás mélységes ismerője és értője, Bach és bécsi klasszikus mesterek művészetéből indult ki. Szerves alkotói fejlődése során a zenét tonalitás határáig vitte el, sőt - elsőként - azon túl, a hangnemhez már nem kötött, atonális kompozíció világába. Első, még tonális alkotói korszakában (1897-1907) még elsősorban Wagner és Brahms nyomát követte. Ebből fejlesztette ki rövid idő alatt és egyre határozottabb formában saját zenei nyelvét. A korszak záródarabjai a Kamaraszimfónia, op. 9 és a II. vonósnégyes, op. 10. A második korszak (1908-1921) már mentes minden tonális kötöttségtől. E korszakában készült az énekbeszédet alkalmazó Pierrot lunaire (op. 21, 1912) és Webern aforisztikusan tömör darabjaihoz hasonló zenekari darabjai. Dodekafon korszaka (harmadik korszak) 1921-ben indul az Öt zongoradarabbal (op. 23), a Szerenáddal (op. 24) és a Zongoraszvittel (op. 25). Ez utóbb már teljesen az új módszer szerint készült. A későbbiekben készült még néhány tonális kompozíció, de a meghatározó zenei nyelv már a dodekafónia maradt. Fontosabb művei:Gurre-Lieder, Erwartung (monodráma), op. 17, Die Glückliche Hand, (zenés dráma) op. 18, Von Heute auf Morgen (egyfelvonásos opera), op, 32, Moses und Aron (opera). Verklärte Nacht, Pelleas és Mélisande, I. kamaraszimfónia, II. kamaraszimfónia, Pierrot lunaire, Szvit, Die Jakobsleiter, Oda Napoleonhoz, Egy varsói túlélő, Hegedűverseny, Zongoraverseny, zongoraművek. Igen jelentős Schönberg elméleti munkássága is.
Arthur Honegger
(Le Havre, 1892. - Párizs, 1955.) Svájci származású francia zeneszerző. A párizsi Conservatoire-on végzete tanulmányait. Nevét a háború után megalakult Groupe de Six-hez (Hatok) csatlakozva tette ismertté, majd bámulatosan gyors iramban a mai zeneszerző-nemzedék első sorába küzdötte fel magát. Eleinte Milhaud-val tartott, később a Groupe felbomlása után mindinkább önálló célok foglalkoztatták s a modern francia zene egyik legjelentősebb tényezője lett. Stílusának kialakulására egyforma hatással voltak a francia és német modernek (Debussy, F. Schmitt, Schönberg), a jazz, valamint a régebbi korok zenéje, elsősorban Bach. Stílusa mégsem nevezhető eklektikusnak. Zenei munkálkodásának fő sajátossága a különböző irányzatok őszegyeztetésére való törekvés. Impulzív vérmérséklet, gazdag fantáziával megáldott, de inkább illusztratív és dramatikus, mint lírikus tehetség. Kitűnő kontrapunktista és hangszerelése is lebilincselő hatású. Francia kortársai közül nagyobb vonalú koncepciójával és főlényes technikai tudásával válik ki. Első világraszóló sikert ért műve a Roi David c., René Morax szövegére komponált, több kisebb részből álló oratórium (1921), melyben händeli stíluselemeket minden skrupulus nélkül párosít a legmodernebb formanyelvvel. Sok tekintetben párhuzamosan halad Stravinskyval, bizonyos rokon vonások is találhatók kettejük között (a dinamika és ritmus feltétlen uralma, az inspiráció szenvtelensége stb.). Műveinek száma meghaladja a kettőszázat. Jelentősek szcenikus oratóriumai, mint pl. A Johanna a máglyán, A haláltánc, Judith, Nicolas de Flue. Operái: Antigone, L'aiglon. Zenekari művei közül kiemelkednek szimfóniái (1-5), a Pacific 231, a Rugby. Több kórus- és kamaraművet komponált.
