A Brahms Hegedűverseny első tétele Thomas Zehetmair kadenciájával hangzik el.
A hangverseny támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
D-dúr hegedűverseny, op. 77
Brahmsot (1833-1897) kortársai kiváló pianistának tartották, talán ez is befolyásolta a kritikusokat, amikor ilyen gúnyos megjegyzéssel illették a hegedűversenyt: „hegedűn előadott zongoradarab”. Igaz, hogy Brahms nem a virtuozitásra törekedett elsősorban, a mű megszólaltatása mégis rendkívüli feladatot ró az előadóra. Még Joachim József, Brahms világhírű magyar származású hegedűművész barátja is sokallta a neki szánt kompozíció ördögi nehézségeit, és megpróbált néhány részletnél kellemesebb játszanivalót javasolni. A szerző azonban – barátság ide, barátság oda –, rendszerint hajthatatlan maradt. A vázlatok tanúsága szerint eredetileg négy tételből állt volna a kompozíció. A nagyszabású szonáta-nyitótétel és a hegedűs életét a rengeteg kettősfogással, akkorddal megkeserítő zárótétel közé végül Brahms csak egy egyszerűbb, dallamosabb lassú tételt illesztett. Itt érdemes figyelni a tételt indító szólóoboa álmodozó dallamára, a hegedű megszólalására sokáig várnunk kell. A szólóhangszer időleges háttérbe szorítását Brahms II . zongoraversenyében is alkalmazza; a III . tételt a gordonka gyönyörű szólója indítja. A hegedűversenyt Joachim József mutatta be 1879. január elsején a szerző vezényletével. A mű nagy sikert aratott a közönség körében csak úgy, mint egy héttel később a budapesti bemutatón.
I. (g-moll) szimfónia, „Téli álmodozás”, op. 13
I. Álmok egy téli utazásról – Allegro tranquillo
II. A vigasztalanság földje. A ködök földje – Adagio cantabile ma non tanto
III. Scherzo. Allegro scherzando giocoso
IV. Finale. Andante lugubre – Allegro maestoso
A moszkvai új konzervatórium 1866-ban nyílt meg, a zeneelmélet professzori katedrájára a huszonhat éves Csajkovszkij (1840-1893) kérték fel. A hirtelen életmódváltás, az iskolai kötelmek és a megszaporodott feladatok közepette komponálja első szimfóniáját. Valósággal önkívületi állapotban dolgozik, álmatlanság és súlyos fejfájás gyötri, mind szellemileg, mind fizikailag a végzetes összeomlás felé sodródik. Orvosa végül teljes kikapcsolódást ír elő. Az elkészült szimfóniát természetesen megmutatja mesterének, Anton Rubinsteinnek, aki kíméletlenül megbírálja a munkát és nem hajlandó műsorra venni. Amikor Csajkovszkij átdolgozva ismét elküldi neki, csak a II-III. tételt mutatja be egy pétervári hangversenyen, ezzel is „elősegítve” a darab bukását A teljes mű majd csak 1868-ben kerül közönség elé. A Csajkovszkij-irodalom nagy sikerként értékeli, de a mű második előadására meglepő módon csak 15 év múlva kerül sor.
A zeneszerző testvére, Mogyeszt arról számolt be, hogy Csajkovszkij sem korábban, sem később nem dolgozott olyan intenzitással művein, mint épp első szimfóniáján. Legkorábban a scherzóval készült el, régebbi zongoraművének, a cisz-moll szonátának részletét mentette át a szimfóniába. A trió-szakasz újonnan szerzett anyag, Csajkovszkij első zenekari keringője. A fináléban egy akkoriban közismert tavaszköszöntő orosz dalt dolgozott fel. A programcímekkel is ellátott első két tétel teljesen új és vendéganyagot sem tartalmaz.
Az orosz kortársak mellett döntő hatást gyakorolt Csajkovszkij szimfóniájára Mendelssohn és Schumann zenéje. Tudjuk, hogy az 1866-os nyarat az Olasz szimfónia és több Schumann-darab (I. és III. szimfónia, A Paradicsom és a Péri) tanulmányozásával töltötte. A kutatók egybehangzó állítása szerint a Mendelssohn-hatás különösen nyilvánvaló nyomot hagyott a Téli álmodozás partitúráján. A nyugati hatás jelentőségét nem vitatva Daniel Zhitomirsky azt hangsúlyozza, hogy a szimfónia témája és hangvétele „kibogozhatatlanul kötődik az orosz élethez és az orosz népzenéhez”.
Johannes Brahms
(1833. máj. 7. Hamburgban - 1897. ápr. 3. Bécs) Először apja, majd Cossel, végül Marxsen tanította. Fiatal korában zongoraleckéket adott, tánchelyiségekben muzsikált, majd zongorakísérőként működött (Reményivel is utazott). 1853. Joachim, majd Schumann életre szóló barátságára tett szert s ekkor írta róla Schumann a Neue Bahnen (Új utak) c. feltűnést keltő cikket. Karmesteri állást 1857-60-ig Detmoldban, 1864-ben és 1871-74-ig Bécsben töltött be. Általánosan elismertté a Német Requiem bemutatása révén (1868) vált. Simrockkal kötött kiadói szerződése biztosította megélhetését. 1878 óta végleg Bécsben telepedett meg, a nyarak jórészét Ischlben töltötte. A cambridgei (1877) és a breslaui egyetem (1881) avatta doktorává, idősebb korában még számos hivatalos kitüntetés érte. Brahms kitűnő és egyéni technikájú zongorista volt, Budapesten is többször fellépett. Brahms 1. szimfóniáját a 10. Beethoven-szimfóniaként üdvözölték, ezzel állították őt ellenpápának az újromantika tömegszuggesztiójával szemben. Liszt és az "újnémet" iskola irodalmi-zenei törekvéseivel szemben, amelyek szerint az abszolút-zenei szimfonizmus a történeti múlt egy állomása, és amelyek korszerű szimfonikus formaként a zenét és irodalmat egyesítő, magasabb rendű költői műfajnak tartott szimfonikus költemény kialakulásához vezettek, Brahms a programatikus támasz nélküli hagyományos szimfóniafogalomhoz kötődött. Berlioz a beethoveni szimfóniát "hangszeres drámaként" magyarázta, Wagner pedig úgy vélte, hogy a zene drámájával a hangszeres zene csúcsára, egyszersmind annak végéhez és feloldásához érkezett. Brahms ezzel szemben azt tekintette művészi céljának, hogy a hagyományos, sajátosan zenei műfajokat és alapformákat a maguk törvényei szerint ápolja tovább és telítse új tartalmakkal. Ebből ered egyrészt vonzódása a kamarazenéhez és strofikus dalhoz, másrészt idegenkedése a színpadi zenétől. Az ún. "jövő zenészeinek" művészetszemléletével a régi mesterek míves gondját, mesterségbeli tudását szegezte szembe, tanulmányozásukra minden alkalmat megragadott. Stílusára nemcsak Schubert és Beethoven, Haydn és Mozart, de J. S. Bach, Händel és Vivaldi, D. Scarlatti és Couperin zenéje is hatott. Zenetörténeti jelentősége nem merül ki abban, hogy konzervatív ellenpólusát alkotta a haladás "újnémet" gondolatának: újszerű, konstruktív tömörsége révén zenei nyelve Schönberg új zenéje számára éppoly jövőbemutatónak bizonyult, mint Wagneré. Főbb művei: 4 szimfónia, Variációk egy Haydn-témára, Akadémiai ünnepi nyitány, Tragikus nyitány, Magyar táncok, 2 zongoraverseny, Hegedűverseny, a-moll kettősverseny, Német Requiem, Alt rapszódia. Igen jelentősek kamaraművei, zongoraművei, dalai.
Pjotr Iljics Csajkovszkij
(Votkinszk, 1840. máj. 7. - Pétervár, 1893. nov. 6.) Orosz zeneszerző. Jogot végzett és 1859-ben állami szolgálatba lépett. Bár fiatalon tanult már zongorázni, későn szánta magát a zenészpályára. 1863-ban elhagyta állását és az új pétervári konzervatóriumon A. Rubinsteinnél tanult zeneszerzést. Első zeneszerzői sikerei után 1866-77-ben a moszkvai konzervatóriumban tanított, elméletet, közben a komponálás mellett egy ideig zenekritikusi működést is folytatott. 1877 óta művei jövedelméből és egy nagylelkű mecénás (Meckné) jóvoltából csak a zeneszerzésnek élt. 1877 óta Európa szerte nyilvánosan is dirigált, 1888 után cári évdíjat élvezett. Klini háza, halála után múzeum lett (Csajkovszkij-archívum). Csajkovszkij Puskin romantikáját ülteti zenébe, az övéhez hasonló könnyed formáló képességgel. Csajkovszkij Oroszország egyik legjelentősebb szimfonikus zeneszerzője. A nyugati zene felé tájékozódó zenei nyelvezete internacionális érvényre törekszik anélkül, hogy nemzeti vonásait feladná. Amit egyrészt művészi karaktere határozatlanságaként, másrészt művészetének kozmopolita jellegeként értékelnek, az valójában Csajkovszkij zenei képzeletének kimeríthetetlen gazadagságát mutatja, amelynek segítségével rendkívüli szabadsággal önti formába a szubjektív kifejezés-tartalmakat. Esztétikája alapeszméit tekintve szemben állt a Balakirev körüli nemzeti orosz-zenei csoport, az Ötök esztétikájával, a hozzájuk fűző baráti kapcsolatok ellenére is. Fontosabb művei: Hat szimfóniája, Manfréd (szimfonikus költemény), szvitek, nyitányok, Variáció egy rokokó témára, hegedűverseny, zongoraversenyek, kamaraművek, operák (Anyegin, Pikk dáma, Jolánta, Az orleansi szűz) balettek (Diótörő, Hattyúk tava, Csipkerózsika)
Thomas Zehetmair
„Három éves korom óta ismerem Thomast, heteket töltött családunknál, amikor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral sokat koncertezett Budapesten. Mondhatom, gyerekkorom jó részét együtt töltöttük, számtalan csínyben vettünk részt, sok gondot okozva ezzel a felnőtteknek. Legnagyobb sajnálatomra a '90-es évek elején - vonósnégyesének megalapításakor -, igencsak megkomolyodott. Később magánóráin rengeteget tanulhattam tőle, Brahms Hegedűversenyének műsorra tűzése előtt épp az ő felvétele volt rám a legnagyobb hatással. De a kamarazenélés, és a karmesteri ambíciók tekintetében is követni való példának tartom karrierjét.” /Kelemen Barnabás/
„Vele hallottam először a legjobb, szerintem a legautentikusabb Bach szólószonátát, pedig Henrik Szeryng óta nehezen tudtam más előadásban elképzelni Bach remekeit. Érdekes, hogy nem is olyan régen a Helsinki Filharmonikus Zenekarral épp Brahmsot dirigált és játszott a finn fővárosban, nagyon nagy sikerrel. Valóban nehéz darab - megértem Joachim Józsefet -, de ha az ember átjut a furcsa fekvések okozta intonációs nehézségeken, gyönyörű élményben lesz része előadónak és hallgatónak egyaránt!” /Szabadi Vilmos/
Az emlegetett finnországi turné csak egy állomás a sok közül, ahol Zehetmair megfordul. Európában rendszeres vendége az Amszterdami Concertgebouw zenekarnak, az Európai Kamarazenekarnak, a Berlini és a Bécsi Filharmonikusoknak, a Lipcsei Gewandhaus zenekarának, a Rotterdami Filharmonikusoknak. Fellépett továbbá Tokióban, játszott a Philadelphiai, a Bostoni és a Clevelandi Szimfonikus Zenekarral.
Nem sztárhegedűs, mégis generációjának egyik legjelentősebb művésze. Elkötelezettje a standard hegedű-repertoárnak, és elkötelezettje a kortárs műveknek. Számos ősbemutatót játszott, ő mutatta be többek között Heinz Holliger hegedűre írt Concertóját, James Dillon és Hans-Jürgen von Bose Hegedűversenyeit. Nemrégiben Hans- Christian Bartel versenyművét mutatta be a Lipcsei Gewandhaus Zenekar szólistájaként, Herbert Blomstedt irányítása alatt.
1994-ben megalapította a ma már nemzetközileg is magasan elismert Zehetmair Kvartettet. Az ECM új sorozatában számos Hartmann, Hindemith, Bartók és Schumann vonósnégyest rögzítettek. Ebben a sorozatban a Schumann CD megkapta a „Az év lemeze” Gramophone díjat és a „Diapason d’Or de l’Année” kitüntetést. De díjat nyertek Bartók és Hindemith vonósnégyeseinek felvételeivel is.
Zehetmair nem csak hangszeres tudásával, kamarazenészi tevékenységével, de az utóbbi években karmesteri képességeivel is kivívja a közönség, és amire különösen büszke lehet; a kritikusok csodálatát.
„…nem erőlködik, nem mondja, ha az egész világ feje tetejére áll, mi akkor is így játsszuk a darabot. Nem valaki ellen zenél, hanem mert így tetszik neki a mű. Zehetmair egyébként minden, csak nem sztáralkat …igazi muzsikus, és a jelek szerint néha ez is elég”- írta kritikájában Fáy Miklós, amikor 2004-ben Magyarországon koncertezett Thomas Zehetmair a Northern Sinfoniával. 2002-ben ezzel az együttessel kezdte újabb karrierjét építgetni, ekkor nevezték ki az együttes vezetőjévé.
A Weimari Liszt Ferenc Zeneakadémia tiszteletbeli doktora 2005-ben a német lemezkritikusok díját nyerte sokoldalú művészi tevékenységéért.
