Joseph Haydn: D-dúr szimfónia, Hob.I:6 (Le matin – A reggel)
I. Adagio – Allegro
II. Adagio – Andante – Adagio
III. Minuetto. Trio
IV. Finale. Allegro
Joseph Haydn (1732-1809) 1761-ben állt az Esterházy hercegi család szolgálatába. Ugyanebben az évben készült el azzal a három szimfóniával, melyet az utókor A reggel, A dél és Az este melléknevekkel illetett. A névadás nyilván az első szimfóniát indító lassú bevezetés (Adagio) napfelkelte-víziójára vezethető vissza. (Bőséggel találunk ehhez hasonló lassú bevezetéseket a későbbi Haydn-szimfóniák között is.) A kompozíciók a hercegi család bécsi rezidenciáján (Wallnerstraße) csendültek fel első ízben. Mindhárom darab rendkívül érzéki képet nyújt az Esterházy zenekarról, nagyszerű együttes lehetett, szinte minden pult mögött elsőrangú hangszerjátékos, esetenként virtuóz ült. Az utóbbiak közé tartozott a koncertmester, az itáliai Luigi Tomasini, aki 1759-től állt hercegi szolgálatban. Az ő különleges muzikalitásának és hangszertudásának hódol a D-dúr szimfónia hegedűversenynek is beillő lassú tétele.
A „debütáló” udvari zeneszerző – ha nem is ilyen mértékben, de – a többi hangszeresnek is igen igényes játszanivalót komponált. Az első tételt hallgatva világos, hogy remek fuvolista és oboista állt Haydn rendelkezésére, s valószínű, hogy a kürtöst sem érdemtelenül állította a tétel egyik legfontosabb dramaturgiai pillanatában a figyelem középpontjába: a visszatérést a kürt szólója „jelenti be”. (Strukturálisan olyannyira hasonlít ez a momentum a négy évtizeddel későbbi Eroica-szimfónia hasonló helyéhez, hogy az egyezés akár véletlen is lehet…)
Egészen eredeti és ritka hangszerelési megoldásnak kell tartanunk a menüett és a trió néhány passzázsát, hiszen ebben az időszakban még viszonylag ritkán kerül szóló szerepkörbe a fagott, a cselló vagy a nagybőgő. A negyedik tétel pompás és virtuóz Allegrójában ismét rácsodálkozhatunk a fuvolistára, a hegedűsre vagy a csellistára. A tétel rendkívüli közvetlenséggel szólal meg az akkor még nagyon is közelmúltnak számító barokk korszak népszerű műfajának (concerto grosso) a hangján; érezzük, hogy ez a korai zenekari darab még nem a klasszikus szimfonikus eszmény jegyében fogant. Átmeneti, éppen ezért izgalmas mű.
(Molnár Szabolcs)
III. (D-dúr) szimfónia, D 200
Franz Schubert: III. szimfónia, D-dúr, D 200
I. Adagio maestoso – Allegro con brio
II. Allegretto
III. Menuetto. Vivace – Trio
IV. Presto vivace
Schubert (1797-1828) diákéveiben a bécsi Konviktus diákzenekarában játszott. A jól képzett együttes a korszak kismestereinek darabjai mellett egy-egy Haydn- vagy Mozart-szimfónia eljátszására is bátran vállalkozhatott, és Beethoven első két szimfóniáját is műsorra tűzték. Schubert eleinte a második, később az első hegedű szólamában játszott, Ruziczka zenemester egyszer-egyszer még a vezénylést is rábízta a „rendkívüli zenei tehetségre” (ez a bejegyzés olvasható Schubert iskolai bizonyítványában). Az 1813-1815-ben keletkezett első három szimfóniát a kamasz Schubert erre az együttesre komponálta. A művekből kihallatszó hangszerelési biztonság és hangszerismeret a zenekarban eltöltött időszak hasznosságáról is tudósít.
A III. szimfónia komponálása 1815 májusában kezdődött. A Haydnt idéző lassú bevezető és az Allegro néhány oldala után a munka megszakadt. Feltehető, hogy ez a szünet valamilyen hétköznapi okra vezethető vissza, hiszen amikor Schubert július 11-én ismét elővette a kéziratot nyolc nap alatt a mű végére jutott.
A szimfónia (az ebben az időszakban írt társaihoz hasonlóan) a harmónia, az ellenpontozó technika és a dinamikai egyensúly kialakítása szempontjából feltűnően érett és magabiztos, a hangnemi építkezés és a modulációs tervek tekintetében pedig kifejezetten merész és eredeti. A klasszikus formák kezelése a haydni és mozarti minták jelenlétéről árulkodik, ám néhány megoldást újításnak kell tekintenünk. A III. szimfónia lassú bevezetésének anyaga tematikusan elkülönül a főrésztől, ám ez az elkülönülés csak látszólagos, hiszen Schubert ebből alakítja ki a visszatérést előkészítő terület tematikus anyagát és ezt használja fel a codában is. E megoldás majd a „Nagy” C-dúr szimfóniában elementáris erővel jelenik meg újra.
Még távolabbi jövőt (valaki szerint egyenesen Brahms zenéjét) jósol a lassú tételt helyettesítő Allegretto feliratú második tétel. Ebben az intermezzószerű muzsikában a fiatal Schubert egyik legszebb melódiája bomlik ki. A felgyorsított menüett valójában scherzo, melyet a fináléban (tarantella?) elragadtatott örömmé fokozott a szerző.
A kékszakállú herceg vára - opera koncertszerű előadása
A kékszakállú herceg vára 1911-ben keletkezett, külső ösztönzője a Lipótvárosi Kaszinó operapályázata volt. A Balázs Béla szövegkönyvére komponált művet a pályázat bírálóbizottsága visszautasította. Bartók utóbb (1912-ben és 1918-ban, majd 1921-ben) módosított a partitúrán. A bemutatóra 1918-ban került sor Budapesten, a karmester Egisto Tango volt. "Emlékek és előérzetek együttesen teszik különösen érzékennyé, fogékonnyá Bartókot Balázs egyfelvonásosa, kétszereplős drámája iránt. Van azonban külső műfaji indítéka is. Az egyik a szövegkönyv nyilvánvaló kapcsolata Wagner Lohengrinjéval, ami Bartókban a benne szunnyadó mély és kitörölhetetlen Wagner-élményeket ébreszti fel. Nemcsak zenei vonatkozásban, amire az opera zenéjében motívumok, hangzások tucatjai utalnak, hanem Wagner zenedrámáinak eszméit, világnézetét illetően is. Tőle örökölte Bartók, (és Balázs Béla is) a megváltó szerelem gondolatát. Közvetlenül a Lohengrinre utal az egyfelvonásos tilalom-motívuma (Nie sollst du mich befragen - Látni fogsz, de sohse kérdezz, Akármit látsz, sohse kérdezz!), valamint a kiválasztott férfi és az esendő nő párosa, a művésznek, Wagner magyarázata szerint "a szellemélet magaslatairól" az emberek közé való lekívánkozása és e vágy teljesíthetetlensége. Bartók operájának másik nagy műfaj-kapcsolata, inspirációja szintén Balázson és ebben az esetben Balázs ihletőjén, Maeterlincken át vezet most már Debussyhez, a Pelléas és Mélisande-hoz (1902), vagy még konkrétabban Dukas 1907-ben, Párizsban színre került 3 felvonásos Ariane et Barbe-bleue operájához. A ballada-hang, a szimbolikus nyelv és dramaturgia, a tömegjelenetektől való tartózkodás, a kamaraszínpad, a vizuális fény- és színhatások, általában zene és kép szoros szövetsége - csupa olyan szál, amely a Kékszakállút a XX. század eleji francia színpadhoz köti." (Kroó György)
Joseph Haydn
(Rohrau [Alsó-Ausztria], 1732. márc. 31. - Bécs, 1809. máj. 31.) Osztrák zeneszerző. Apja falusi kádármester volt. 1737. Joh. Matthias Frankh hainburgi tanító és templomi karnagy, a család rokona, veszi át a kisfiú nevelését; itt tanul meg HAYDN különböző hangszereken játszani s itt kerül először közvetlen érintkezésbe a népies zene világával. 1739. Georg Reutter bécsi udvari karmester, zeneszerző és egyházi karnagy figyelmessé lesz a kis parasztfiú énekére és leszerződteti a bécsi Szent István-templom énekkarába. (1740-49). Itt énekel HAYDN a székesegyház kórusában Reutter vezetése alatt s bár rendszeres zenei oktatásban itt sincs része, Bécs zenei életének középpontjában alkalma van megismerkedni a régibb és újabb zenei irodalom (főként német és olasz egyházi kompozíciók) jelentékeny részével; másrészt a kórus világi funkciói (közreműködés udvari ünnepségeken stb.). A világi énekes kultúra kapuit is magnyitják előtte. 1749-59-ig többnyire szűkös anyagi viszonyok között élt Bécsben, leckeadásból, korrepetálásból, zenekarokban való alkalmai közreműködésből tartva fenn magát. Ez idő alatt kerül a legszorosabb összeköttetésbe Bécs sokrétű zeneéletével, ezzel a népies elemekkel teli, a napi élet minden vonatkozását átható, eleven és gazdag kultúrával, melybe mint előadó-muzsikus és mint zeneszerző egyaránt belekapcsolódik (szerenádok, divertimentók, 1751. első színpadi műve: Der neue krumme Teufel. c. népies vígopera stb.). Erre az időre esik megismerkedése Bécs zenekedvelő főúri házaival is, ahová N. Porpora, a híres olasz zeneszerző és énektanár révén jut el; Karl Joseph von Fürnberg tanácsos zenekedvelő házának összejöveteli számára írja első kamarazeneműveit, nevezetesen első vonósnégyesét (1755), melyet hamarosan továbbiak (17 vonósnégyes, 6 scherzando vonósokra és fúvósokra stb.) követnek. 1759-60. Morzin gróf házi karmestere és zenedirektora Lukavecben; az ő zenekara számára írja (1759) első szimfóniáját. A zenekar feloszlatása után második karmesternek szegődik el Esterházy Pál Antal herceg kismartoni rezidenciájára, ahol Gregorius Werner karmester alatt kezdi meg működését 1761 tavaszán (máj. 1.). Pál Antal herceg halála után (1762) Miklós József herceg veszi át a zenekart. HAYDN Werner utódává lesz s 28 évig áll a hercegi zenekar élén; 1766-ig állandóan Kismartonban tartózkodik, 1769. átköltözik a zenekar Eszterházára s HAYDN 1790-ig rendszeresen itt vagy Kismartonban tölti a telet; angol utjai után is lerándul Kismartonba nyaranként (1803-ig). Ez az új állása, ha sok szempontból terhes megkötöttséggel is jár, döntő hatással van HAYDN egész művészi kialakulására, mert részben szakadatlan produkcióra való ösztönzést jelent, részben szabad kísérletezési lehetőséget, állandó, kész apparátust biztosit számára. Kismartonban és Eszterházán jelentékeny zenekar működik (tagjai között Tomasini hegedűs, Weigl csellista stb.), hangversenyek, zenés ünnepségek, színielőadások egymást érik s HAYDN szimfonikus és kamarazeneművei itt kész keretekre találnak. HAYDN nem is vált meg többé a hercegi rezidencián betöltött állásától; mikor 1790. Miklós József herceg halála után Antal herceg feloszlatja a zenekart, HAYDN karmesteri címmel és nyugdíjjal kötözik vissza Bécsbe. Itt éri Salomon hegedű és a hangverseny-vállalkozó londoni meghívása. Két londoni útja (1790-92 és 1794-95) alkotóerejének (12 nagyszimfónia) s egyúttal sikereinek művészi diadalának tetőpontját jelenti (1791 jul. ünnepélyes külsőségek között doktorrá avatják Oxfordban) s Händel oratóriumaival való megismerkedése révén további fejlődésre is elhatározóan jelentős 1795., Esterházy Antal hg. utódja, Miklós alatt, újra megalakul az eszterházai zenekar s vezetését most is HAYDN vállalja el 1798 ápr., 29. Bécsben bemutatják a Teremtés-t (Die Schöpfung, Lindley angol eredetije nyomán van Swieten szövegére), 1801 ápr. 24. az Évszakokat (Dei Jahreszeiten, van Swieten szövege, Thomson angol eredetije nyomán), ezt a két nagy oratóriumot, melyek HAYDN-t késő öregkorának küszöbén (a bemutatójuk idején HAYDN 66, ill. 68 esztendős) hazája legnépszerűbb mesterévé avatják. 1800. márciusában ŤSchöpfungť-ját vezényli Budán; az 1800-as évektől (1803) kezdve haláláig visszavonultan él Bécsben. Ebben az időben írja 6 ünnepi nagymiséjét; példátlanul népszerűvé lett császárhimnusza, a Gott erhalte (1797), melyet egyik vonósnégyesében (Kaiser-quartett) is feldolgozott, szintén öregkori művei közül való. Halála Bécs francia megszállás idején következett be. Hamvait 1820-ban a kismartoni vérkápolnában helyezték el. Munkássága a hangszeres zene történetében korszakalkotó jelentőségű. Bizonyos, hogy a teremtés és az Évszakok az oratórium történetében határjelző fontosságúak, hogy Händel oratóriumainak (elsősorban az Izrael Egyiptomban c.-nek) nagy élménye nyomán HAYDN itt új, szabad önálló oratóriumstílust teremtett, mely természeti képeinek csodálatos közvetlenségével, egész atmoszférájának mély és nemes költészetével, zenekari tételeinek és kórusainak nagyszerű mozgalmasságával magában áll a zeneirodalomban. HAYDN munkásságának igazi súlypontja azonban tisztán instrumentális művei: a szimfóniák és a vonósnégyesek jelentik. HAYDN munkássága itt szorosan odakapcsolódik elődjeinek művészetéhez a 18. század hangszeres irodalmához, melynek hagyományos formáit és kereteit sokáig változatlanul megőrzi (5-tételes vonósnégyes-divertimentók, 3-tételes szimfóniák). Hangszeres stílusára a mannheimi zeneszerzők orkeszter- és kamarazene-stílusa volt legdöntőbb hatással. Fejlődése általában sokkal lassúbb tapogatódzóbb, mint például Mozarté; azokkal a nagy művekkel, melyek az egész hangszeres zeneirodalomnak újat mutatnak, csak 50 éves korán túl lép a nyilvánosság elé. Az un. orosz quartettek-től (1781) kezdve azonban megtalálta itt is legszemélyesebb hangját s ezentúl a kamarazene új nyelvezete és formatechnikája (a szonátaforma végleges kialakítása stb.) teljesen az ő sajátja a tematikus dolgozásmód korszakos reformja, a vonósnégyes hangszer-tagjainak szabad individuális megszólaltatása, általában melodikusan differenciált hangszerkezelést az új, szabad polifónia, az áttört hangszerstílus: mindez a mannheimi zeneszerzők műveiben jelentkezik először, de itt érlelődik kész, alapvető eredménnyé. HAYDN ehhez az új zenei nyelvhez lassú, tervszerű munka útján érkezett el. A tisztán melodikus nyelvezetből kiindulva, mohón felfigyel Ph. Em. Bach szonátastílusára s az a gáláns zenéből kinőtt, de lényegében romantikus, forradalmian szabad és nyugtalan művészet eddig sohasem hallott lehetőségekre, szabad formákra és komplikáltabb feldolgozásmódra tanítja. Szonátáiban HAYDN valóban maga is maradt ezen a nyomon; zongorával kombinált kamarazenéje pedig nem haladta meg a 18. század kamarazenéjének általános technikai nívóját (trióiban például a cselló megmarad Ťbasszushangszernekť, hegedű és zongora legtöbbször Ťkoncertálnakť stb.). Szimfóniáiban és vonósnégyeseiben azonban rátalált az újabb zenei kifejezésmód birodalmához vezető útra. Ezen az úton két hatalmas vezetője támadt: egyik a szigorú kontrapunkt, melyet egy időre teljesen magáévá tett, másik a lelkéből újból meg újból elementáris erővel feltörő népi muzsika. Ez a kettő vezeti el az új formai eredményekhez (részben a mannheimiek nyomán; pl. a menüettnek, mint népies és szimfonikus táncdarabnak a szonáta illetőleg szimfónia kereteibe való befoglalásához), a tematikus feldolgozásmód reformjához s egy sajátosan egyéni, szabadabb lírai kifejezésmódhoz (utolsó quartettek). A zenekari muzsika monumentális formája, a szilárd egységbe foglalt négytételes szimfónia ezen ponton eddig sohasem ismert tartalommal telik meg: az osztrák népi zene közvetlen és intim hangja mellett megcsendülnek egy tragikus mélységeket idéző, drámai erőben gazdag, széles ölelésű új kötészet hangjai (12 londoni szimfónia 1790-95). Ezeket az új, tragikus hangok, ezek a démoni árnyékok, drámai kitörések már Beethovennel rokonok s ha bizonyos is hogy Mozart hatása nélkül nem öltöttek volna ilyen alakot HAYDN lelkében lényegükben függetlenek minden más zenétől. Minden iránytól s HAYDN legsajátosabban egyéni, zárt világából fakadnak. Természetes, hogy HAYDN zenéje ezekben a monumentális magasságaiban már magányos művészet volt s hogy a népszerű mester hívei számára sokáig megközelíthetetlen maradt; innen van hogy HAYDN a köztudatban sokáig megmaradt annak a bölcs öregnek (Papa Haydn), patriarchálisan kedélyes, gyermekesen naiv és problémátlan művésznek amilyennek fiatalkori népies, vagy későbbi, könnyebb s népszerűbb művei nyomán elképzelték. Hozzájárult ehhez, hogy HAYDN, bár őszintén s mélyen vallásos ember volt, korának általános szokása szerint egyházi műveiben is (misék) mindig instrumentális világi kompozícióinak nyelvén szólal meg. Bizonyos, hogy ez a meleg és bensőséges otthoni hang, a teli szívből kacagó humor és a rezignáció érzelmesen merengő lírája HAYDN zenéjébe szólal meg először; de mindez még távolról sem meríti ki HAYDN egész költészetét. A komor tépelődés és a fájdalmas pátosz HAYDN zenéjének éppoly organikus vonásai, mint a polgári humor és szentimentalizmus; emellett ne feledjük, hogy HAYDN ifjúkorában épp ez a szabad érzelmesség jelentett forradalmi újdonságot az öregebb generáció szigorúbb s fegyelmezettebb művészetével szemben. De az érzelmek egész skáláját mindenütt ugyanaz a természetes egészség, az életnek ugyanaz a rajongó és áhítatos szeretet, ugyanaz a közvetlen és spontán poézis hatja át. Az a tervszerű, szakadatlan és szívós részletmunka pedig mellyel HAYDN- jóformán autodidakta-módra- alkotómunkásságának eredményeihez eljutott, a hatalmas fantázia és roppant temperamentum mellett, rendkívüli szellemi perspektíváról és minden részletében kidolgozott, átfogó művészi koncepcióról tesz tanúságot. - Művei: több mint 100 szimfónia (közöttük: Le midi 1761, Le soir 1767, L'ours [A medve] 1788, Gyermekszimfónia, 1778, La chasse 1780, Der Philosoph 1764, Der Schulmeister 1774, Búcsúszimfónia 1772, [fisz-moll], Oxford-sz. 1788, Militair-sz. 1794, Paukenschlag-sz. 1791, Paukenwierbel-sz. 1795, stb.), oratóriumok (a már említetteken kívül: Il ritorno di Tobia 1775 [az 1784. hozzákomponált Vihar-kórust mint motettát szokták énekelni]), világi kantáták, (Arianna a Naxos 1789, The storm 1792); a Krisztus hét szava a keresztfán c. oratórium (Die sieben Worte des Erlösers am Kreuz 1785, ered. a szimfóniák közé tartozik; később vonósnégyesre írta át, M. Haydn pedig oratóriummá alakította); 14 mise (közöttük a 6 ünnepi nagymise: Paukenmesse [1796], Nelsonmesse [1797], Theresiamesse, Harmoniemesse, Heiligmesse és Schöpfungsmesse), offertoriumok, motettek és egyéb egyházi kompozíciók (Stabat mater 1773); 24 opera, jórészt a kismartoni és eszterházai rezidenciák számára (Orlando paladino 1782, Lo speciale, Bécs 1770, Armida 1784, L'isola disabitata 1779 La vera costanza 1776 [a bécsi udvari operaház részére, itt azonban akkor nem került előadásra, előbb Kismartonban, majd Pozsonyban játszották], L'anima del filosofo, London 1791 stb.); 66 divertimento, szextett és kassatio, 20 zongora- és 9 hegedűverseny, 6 versenymű csellóra, 16 egyéb hangszerekre (fuvola, kürt, baryton), 77 vonósnégyes (közöttük az op. 64., 74., 76. quartettciklusok [napquartettek 1774, a Pál orosz nagyhercegnek ajánlott orosz quartettek 1781 stb.]), 33 zongoraszonáta és egyéb zongoraművek, 35 zongora-trió, 3 zongora-fuvola-cselló-trió, 30 vonóstrió, barytonra való darabok (mintegy 175), dalok, kánonok, énekes quartettek stb. Munkáiban több helyütt felcsillannak magyar reminiszcenciák, a verbunkos-zene nyomai: így d-dúr zongoraversenyének ŤRondo all' Ongareseť-jében (1784) és G-dúr zongoratriójának utolsó tételében (1795); két dalára Verseghy és Csokonai a maguk szövegét applikálták (Thirzis sírja fellett, ill A pillangóhoz).
Franz Peter Schubert
(Bécs, 1797. jan. 31. - 1828. nov. 19) Osztrák zeneszerző. Első mesterei (1805-8) a hegedülésben atyja, az összhangzattanban Holzer templomi karmester. Zongorázni bátyja, Ignác tanítja, kit a gyermek Schubert csakhamar túlszárnyal. Atyja házi-kvartettjében Schubert a brácsaszólamot játszotta. Komponálni 6 éves korában kezdett; első műveit megsemmisítette. 1808-ban fölveszik fiú énekesnek (Sängerknabe) az udvari énekkarba, további tanulmányait a városi konviktusban folytatta. Az iskolai zenekarban elsőhegedűs, majd helyettes karmester. A konviktusi zenetanító (Ruzicska) ajánlatára 1812-15-ben Salierinél tanult kontrapunktot; az olasz mester nemzetközi szelleme idegenül érinti Schubertet. Első jelentékenyebb kompozíciói a konviktusban készültek; kezdő hangszeres műveiben inkább a nagy klasszikusokat utánozta, egyéni stílusát dalkísérletei előlegezték. A dalszerzésre Zumsteeg művei is inspirálják, de a 14 éves Schubert messze túlszárnyalja "mintaképét". Első operáját 1814-ben fejezte be. Fejlődésére döntően hatott, hogy korán megismerkedett nagyműveltségű fiatal írókkal, kik a romantikus költészet szellemébe, a legmagasabb ideálok gondolatkörébe beavatják (Stadler, Senn, Körner, Kenner, Pichler Karolina, Mayrhofer és Schober, majd Bauernfeld). 1814-ben, hogy elkerülje a katonai szolgálatot, atyja mellett Lichtenthalban tanítóskodik 1818-ig. Ezután biztos jövedelem híján, gyakorlatilag barátai jóvoltából él. Schubert érettségére vall, hogy a zeneirodalom legnagyobb remekeit (mint például a Margit a rokkánál, a Rémkirály című, műfajteremtő dalokat) az 1814-16 közötti időben alkotta. Hangszeres műveinek nagy része bécsi műkedvelők számára készült; ő maga is gyakran megfordult jómódú zeneművelő házaknál, mint kedvelt zongorista és keringő-rögtönző. Művészetének első hathatós hívei a Sonnleithner-család, Grillparzer költő és ennek barátnői, a Fröhlich-nővérek (zenetanárnők); utóbbiak emlékét a Schubert-legendakör érzelgősen színezett szerelmi zománccal vonta be. Életében a legtöbb sikert Vogl operaénekesnek köszönhette, aki (1817 óta) lelkesen terjesztette dalait. 1818 és 1824 nyarán Esterházy János gróf zselizi kastélyába került zenetanítónak. 1818-ban lépett Schubert-mű legelőször a nyilvánosság elé (egyik nyitánya). Hogy anyagi helyzetén javítson, több ízben is próbálkozik operaírással (1820, 1821, 1823), de sikertelenül. Ekkoriban alakulnak Schubert baráti körében az un. "Schubertiádok": kedélyes összejövetelek zenével, felolvasással, irodalmi vitával, tánccal, kirándulással stb. egybekötve. Schnorr, Rieder, de főleg Schwind és Kupelwieser festők e réven barátkoznak meg Schuberttel; az ő munkáiknak köszönhető, hogy Schubertet és környezetét alaposabban ismerhetjük. Goethével is keresett személyes kapcsolatot, miután dalreformjának megvalósításához leginkább az ő versein át jutott; de Goethét nem ragadta meg Schubert zenei stílusa s még csak nem is válaszolt a bécsi megkeresésekre. Betegessége miatt Schubert 1823-ban kórházba került, ott írja a Schöne Müllerin-ciklus egy részét. Hogy Chezy unalmas Rosamundája 1823-ban nem bukott meg teljesen, az Schubert kísérőzenéjének volt köszönhető. Ebben az évben találkozik Schubert Weberrel, ki az "Euryanthe", bemutatóján járt Bécsben. A nyílt és szabadszájú Schubert kedvezőtlenül nyilatkozott az új operáról, mire feszültség állt be köztük. 1826-ben a helyettes udvari karmesteri állásra pályázik, de azt J. Weigl nyeri el; sikertelen marad egy színházi karmesterállás elnyerésére irányuló igyekezete is 1827-ben. Nagyon jellemző Schubertnek Beethovenhez való személyes viszonya: olyan magasságban érzi maga fölött az utolsó nagy klasszikust, hogy közeledni csak egyszer mert hozzá, amikor op. 10-es variációit neki ajánlja. Végtelenül jólesett Schubertnek Beethoven elismerése, melyet ez halálos ágyán néhány dalfüzet átnézésekor nyilvánított ("Schubertben megvan az isteni szikra") és lelke mélyéig megrázta őt Beethoven halála. Schubert egyetlen önálló szerzői estje 1828-ban barátai buzgalmának köszönhetően szépen jövedelmez. Schubert betegessége ekkoriban már állandósult; a Téli utazás (Winterreise) ciklust súlyos depressziók diktálják, melyekből minden ereje megfeszítésével menekül a C-dúr szimfónia, a C-dúr vonósötös földöntúli szépségének vigaszába. 1828 őszén Kismartonban is megfordul. Hiányokat érezve zeneszerző-technikájában, még nov. 4-én Sechternél tanítványnak jelentkezik. Csakhamar ágynak dől és 19-én (valószínűleg tífuszban) meghalt. Kortársainak nagy részének sejtelmük sem volt Schubert jelentőségéről. legfontosabb műveit részben nem ismerték, részben nem értették. Amit Grillparzer halotti búcsúztatója mond ("szép kincs veszett el Schubertben, de még szebb remények"), az lényegében értetlenséget jelent Schubert működésével szemben: Schubert egy századra előre döntő hatást gyakorolt a zene fejlődésére. Főbb művei: 8 szimfónia, A-dúr kvintett (A pisztráng), F-dúr oktett, 15 vonósnégyes, 4 zongoratrió, 15 zongoraszonáta, Impromptu-k, Variációk, C-dúr fantázia, Moments musicaux, 6 mise, Stabat Mater, dalok és daljátékok.
Bartók Béla
(Nagyszentmiklós, 1881. márc. 25. - New York, 1945. szept. 26.) Bartók a mai Románia területén található Nagyszentmiklóson (Sînnicolaul Mare) született 1881. március 25-én. Első nyilvános fellépése 1892-ben volt, amikor saját művét, "A Duna folyását" is eljátszotta. 1894-ben a család Pozsonyba költözött. Bartók itt neves zenepedagógusok (Erkel László, Anton Hyrtl) irányítása mellett folytatta tanulmányait. Zongoraművésznek készül, 1899-ben Thomán István (Liszt Ferenc egykori tanítványa) felvette a Budapesti Zeneakadémiára. A zongora tanulmányok mellett zeneszerzést is tanult Koessler Jánosnál. Már az akadémiai évek komoly elismerést vívott ki magának zongoristaként. Ekkor még zenei ízlésére a legmélyebb hatást Richard Strauss gyakorolta: az Imígyen szóla Zarathustra és a Hősi élet című szimfonikus költemények élménye nyomán érlelődik saját zeneszerzői nyelve. Utóbbiból virtuóz zongoraátiratot is készített, melyet igen sikerrel játszott Bécsben is. Strauss és a magyar nemzeti zene hagyományait követve 1903-ban kezdett hozzá "Kossuth" című szimfonikus költeményének komponálásához. 1903-ban és 1904-ben hosszabb időt töltött Berlinben. 1904-ben bemutatják a "Kossuth"-ot, hatalmas sikerrel, Bartókot Liszt Ferenc örököseként üdvözölte a hazai zenei közélet. Ezt a kompozícióját Angliában is bemutatták. 1905-ben elindult a párizsi Rubinstein zeneszerző- és zongoraversenyen, sikertelenül. Ebben az évben kezdte el népdalgyűjtő utazásait, és ez mélyítette el barátságát Kodály Zoltánnal. 1906-ban hosszabb európai hangverseny utat tett. 1907-ben kinevezték a Zeneakadémia zongoratanszékére. Zeneszerzést soha nem tanított. 1908-ban komponálta első vonósnégyesét, melyben még Wagner, és Strauss nyomdokain halad. 1909-ben hosszabb gyűjtőútra indult és elsősorban román népzenét gyűjtött. 1911-ben a lipótvárosi kaszinó pályázatára elkészül a Kékszakállú herceg vára című egy felvonásos operája Balázs Béla szövegkönyvére. A pályázat zsűrije a művet visszautasította. A kudarc nyomán Bartók egy régóta érlelődő lépésre szánta el magát: visszavonult a zenei közélettől. Ezután rövid, kevés művet szülő válságos időszak kezdődött zeneszerzői pályáján. 1913-ban Észak-Afrikában járt és arab népzenét gyűjtött. 1917-ben Tango Egisto vezényletével bemutatják a Fából faragott királyfit, majd 1918-ban ismét a Kékszakállúval egy koncerten. A két színpadi mű sikerétől felbátorodva belekezdett a Csodálatos mandarin (Lengyel Menyhért librettója) megzenésítésébe. 1919-ben fejezte be. Részt vett a Tanácsköztársaság idején alakult zenei tanács munkájában. 1922-23-ban új kompozícióival sikeres franciaországi, angliai és hollandiai koncertkörutat tett (1. és 2. hegedűszonáta). 1923-ban Budapest jubileuma alkalmából komponálja a Táncszvitet , melyet Kodály Psalmus hungaricusa és Dohnányi Ernő Ünnepi nyitányával együtt bemutatnak. A Csodálatos mandarin premierje egyre későbbre tolódik, míg végül 1926-ban, Kölnben mutatták be. A botrány miatt Konrad Adenauer, Köln akkori polgármester betiltatja az előadást. 1926-ban Bartók stílusa átalakul. Fontos zongoraművek jelzik a fordulatot: Szonáta, Szabadban, Kilenc kis zongoradarab, I. zongoraverseny. 1927-28 a nemzetközi hírneve egyre nagyobb. Amerikában és a Szovjetunióban is koncertezik. 1930-ban készült el a Cantata profanával. A jobboldali kritika erősen támadja, ezért évekig nem játssza darabjait Budapesten. Remekművek sora született a harmincas években, mint pl. a II. zongoraverseny, a IV. és V. vonósnégyes, a Zene..., a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, majd az évtized végén a Divertimento. 1940-ben búcsúkoncertet adott Budapesten, és október 20-án feleségével az USA-ba emigrált. 1941-ben már mutatkoznak betegségei első jelei. 1942-43-ban a Bostoni Szimfonikusok felkérésére komponálja a Concertót, Yehudi Menuhin számára pedig a Szólószonátát hegedűre. 1944-45-ben egészségi állapota már igen labilis. III. zongoraversenyét majdnem teljes egészében befejezi, Brácsaversenye torzó marad. New Yorkban hal meg szeptember 26-án.
Palerdi András
Budapesten született. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián kezdte, melyet az Egyesült Államokban a Dél-mississippi Egyetemen folytatott, ezt követően a Bécsi Zeneakadémián diplomázott 1997-ben. Az utolsó évben Haydn Orfeojában kapott Arnold Harnoncourt-tól felkérést. A Wiener Staatsoper Herbert von Karajan ösztöndíjasa lett, ahol csak néhány nevet említve együtt énekelt Luciano Pavarottival, Placido Domingoval, Agnes Baltsaval és István Gatival. A Wiener Staatsopert követően Vera Scammon, az Indianai Egyetem nyugalmazott professzor magánóráin vett részt. Számos európai országban és az Egyesült Államokban énekelte az alábbi szerepeket: Sparafucile (Verdi: Rigoletto), Ferrando (Verdi: Il Trovatore), Timur (Puccini: Turandot), Colline (Puccini: Bohémélet) és a főszerepet Boito: Mefistofele-ben. A Coloradoi Operában az alábbi szerepeket énekelte: Sarastro (Mozart: Varázsfuvola), Frére Laurent és Verona hercege (Gounod: Rómeó és Júlia) és Bonzo (Puccini: Pillangókisasszony). Koncerténekesként fellépett a New York-i Carnegie Hallban, Mozart Requeim című művét és Bach Magnificat című művét énekelte. Olaszországban, Milánóban Rossini: Stabat Mater művében működött közre Maestro Gandolfi vezénylete alatt. 2001-ben és 2002-ben számos díjat nyert Olaszországban, Magyarországon és az Egyesült Államokban. 2003-ban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Wagner: Parsifal című művében Gurnemanz szerepében tűnt fel. Több éve a Magyar Állami Operaház állandó vendége többek között Figaro, Colline, Ramfis, Ferrando, Gurnemanz, Sprecher szerepeiben. A közönség már láthatta a „Bartók + Bel canto 2005” és a „Bartók + Verismo 2006” Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon.
Komlósi Ildikó
Békésszentandráson született. Diplomáját 1984-ben a budapesti Zeneakadémián szerezte, majd Londonban a Guildhall School of Music-ban illetve a milánói Scálában képezte tovább magát.
1984-től 1994-ig a Magyar Állami Operaház tagja. 1986-ban megnyerte a Pavarotti énekversenyt, majd az ő partnereként, Verdi Requiemjével debütált Amerikában, Lorin Maazel vezénylete alatt. Sorozatos versenygyőzelmek után Bécsben, Frankfurtban, majd 1990-től a milánói Scálában aratott sikereket. A kilencvenes években Észak- és Dél-Amerikát, és a Távol-Keletet is meghódította. A New Yorki Metropolitanben 1998-ban debütált. Egyetlen társulatnak sem tagja, folyamatosan érkeznek felkérései a világ legrangosabb operaházaitól, mint pl.a Metropolitan, a londoni Covent Garden, a milánói Scala, a berlini Deutscheoper, Munich, Tokio, dresdai Semper Oper, és Olaszország minden nagy színházától.
Az utóbbi évek fontosabb sikerei közé tarozik pl. a Zeffirelli által rendezett Aida, amely a 2006-os Scala évadnyitó előadása volt, és a Covet gardeni Aida, melyet Robert Wilson rendezett és Antonio Pappano dirigált. 5 éve állandó vendége a veronai Arénának, ahol nagy sikerrel énekli Carmen, Amneris, Santuzza és Laura szerepét. 2006-ban José Curával vehették át az Aréna-díjat. 2009-ben hatalmas sikerrel énekelte Santuzza szerepét a Metben is.
Komlósi Ildikó széles koncert és operarepertoárral rendelkezik. Csajkovszkij, Donizetti, Ponchielli, Verdi, Mozart, Beetheven, Mascagni, Bizet, Massenet, Wagner művei szerepelnek szereplistáján. Strauss különös helyet foglalt el karrierje első szakaszában, legfőképpen a Rózsalovag és a Komposita szerepével. Bartók Juditját több, mint 100-szor énekelte a világ minden táján, mégis egyik kedvenc szerepe a mai napig.
Több Cd és Dvd felvétele jelent meg többek között a Decca és a BMG gondozásában.
