A muzsikus családban született művész már kisgyermekként kezdett fuvolázni, később nagybőgőzni és ütőhangszereken játszani. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt fuvola szakon, diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fuvola és karvezetés szakán szerezte. Ezt követően a Magyar Állami Hangversenyzenekar fuvolistája lett egészen 1990-ig. Vezényelni a hetvenes évek második felében kezdett. 1984-től a Budapesti Kórus vezetője, 1986-ban az ÁHZ betanító-karmestere, mely posztot 1990-ben váltotta fel az Állami Énekkar karigazgatói tisztével. Karmesterként Európa szinte minden országában és Japánban is megfordult, s számos lemezfelvétele készült.






