Ez történt


Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatójának évadajánlója

2018. 03. 29.


Nemzeti Filharmonikusok, 2018/19 évad

„Tisztelt Közönségünk, Kedves Hangverseny-látogató Zenerajongó!

„A változás a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.” – hirdeti Tatiosz, az ókori bölcs.

Tudjuk ezt mi is, a Nemzeti Filharmonikusok művészei. Ezért döntöttünk úgy, hogy közel száz éves tradícióval a hátunk mögött új utak keresésére indulunk. Ferencsik János öröksége, mely a „legnagyobb” magyar zenekarrá emelte, Kobayashi Ken-ichiro mágikus ereje, mely a „legkedveltebb” társulattá nemesítette, és Kocsis Zoltán zsenialitása, mely a legtökéletesebb” zenekari műhellyé csiszolta együttesünket, mind-mind arra kötelez bennünket, hogy további hegycsúcsok meghódítását tűzzük ki célul magunk elé.
Ez pedig nem képzelhető el Önök nélkül. Hálával tölt el bennünket, hogy az elmúlt évadban oly nagy számban és oly lelkesen támogattak bennünket és egyre többen tisztelnek meg azzal, hogy meghallgatják a Nemzeti Filharmonikusok koncertjeit.

A 2018-19-es évad során is ezen az úton szeretnénk továbbhaladni.

Immáron két, önálló bérlettel jelentkezünk a Művészetek Palotájában, természetesen folytatjuk hagyományos zeneakadémiai sorozatunkat, és boldogok vagyunk, hogy a Pesti Vigadóban akusztikailag is és esztétikailag is csodálatos otthonra találtunk, ahol egy mini Beethoven-sorozattal szeretnénk kedveskedni Önöknek. Újdonság, hogy az ország legnagyobb és legkiválóbb kórusa, a Nemzeti Énekkar önálló bérletsorozattal jelentkezik az Olasz Intézetben. Új helyszínként ajánljuk Tükörtermi esték címmel Haydn-sorozatunkat a Festetics Palota egyedülállóan pompázatos hangversenytermében. Ugyancsak újdonságként kínáljuk Gin-Tonic címmel a Várkert Bazár izgalmas, újszerű színpadelrendezését, mely egy különlegesen érdekes zenei kalandozás helyszíneként fog szolgálni, összekötve a kortárs zene és a jazz világát. Ezzel együtt nem hiányozhat évadunkból hagyományosan nagysikerű kamarasorozatunk, a Próbatermi Vendégség sem.

Ami pedig vendégművészeinket illeti, igazi sztárparádéval készülünk.
Eljön hozzánk Dennis Russel Davies, Sylvain Cambreling, Ton Koopman, Andrey Boreyko. Ismét vendégünk lesz Bertrand de Billy, és természetesen üdvözölhetjük a pulpituson Kobayashi mestert is, hogy csak a karmesterek nevét említsük. Vendégül látjuk napjaink egyik legnagyobb énekes csillagát, Karita Mattila-t, a fantasztikus hegedűvirtuóz Vadim Gluzman-t, illetve elfogadta meghívásunkat egy igazi „zenei terminátor”, Tzimon Barto is. Továbbra is fontos feladatunknak tartjuk magyar művészek felléptetését. Napjaink – nemzetközileg is elismerten – egyik legjobb csellistája, Várdai István rezidens művészünk lesz az évadban, ami azt jelenti, hogy őt több ízben is hallhatjuk. Ezen kívül eljön hozzánk Baráti Kristóf, Szűcs Máté és Tarkövi Gábor, csupa olyan szólista, akik a világ bármely hangversenytermében teltházakat vonzanak. Tovább folytatjuk kortárs magyar zeneszerzők és műveik bemutatását. Ezúttal az Angliában élő, rendkívül tehetséges Antal Mária új műve csendül majd fel, ősbemutatóként.

Bízva abban, hogy kínálatunk elnyeri az Önök tetszését és továbbra is üdvözölhetjük Önöket hangversenyeinken, kívánok szép, zenei pillanatokban gazdag évadot mindannyiunknak!”