Johannes Brahms composed his first piano concerto at a very young age, between 20 and 26. The almost one-hour work is both a physical and an intellectual challenge to any pianist; Brahms’s robust piano style, the intensity of his music calls for special stamina. Analysing the Piano Concerto in D minor, one critic compared it to the passionate minor-key compositions of the literary and musical movement from 80 years earlier, terming it a ‘Sturm und Drang’ work. The impressive opening movement stands out with its symphonic-scale orchestral exposition and great character contrasts; the jagged rhythm of the main theme on the extended pedal note is reminiscent of the beginning of Beethoven’s Ninth. Brahms calledthe contrastive Adagio following the stormy opening movement Clara Schumann’s ‘gentle portrait’. (Brahms had met the Schumanns in September 1853 and six months later, following Schumann’s nervous breakdown, suicide attempt and moving to the sanatorium at Endenich, he returned to the family in Düsseldorf to help Clara. He remained there until the death of his older colleague in 1756. To him Clara represented the ideal woman as a wife, mother and musician.) The sonata-rondo finale of the piano concertois thought to have been directly modelled on the closing movement of Beethoven’s Concerto in C minor.However, in spite of the many formal similarities, this music nevertheless speaks in Brahms’s voice and features numerous original ideas,such as the fugato in the middle episode as well as the effective,large-scale and coda with two changes of tempo,following the grand cadence.

A bécsi zeneszerző, Alexander Zemlinsky (1871-1942) A sellő című szimfonikus költeménye a dán meseíró Hans Christian Andersen „A kis hableány” című elbeszélése alapján keletkezett. Maga a kompozíció, hasonlóan Zemlinsky tanítványa és majdani sógora, Arnold Schönberg Pelléas és Mélisande című szimfonikus költeményéhez, egy kihívásra adott válaszul jött létre,  mindkettő 1903-ban. Két évvel korábban, 1901. január 23-án Richard Strauss első ízben lépett fel karmesterként Bécsben, a müncheni Kaim zenekarral. A saját kompozíciókból összeállított műsoron a Till Eulenspiegel vidám csínyjei mellett, Hősi élet című szimfonikus költemény szerepelt, utóbbi első ízben hangzott el osztrák területen. A korabeli beszámolók szerint „egész Bécs” jelen volt a hangversenyen, Gustav Mahler mellett Zemlinsky és Schönberg is.  Az alapvetően pozitív véleményeket mindketten osztották, megállapítva, hogy a Hősi élet partitúrája „számos újdonságot, és csodálatra méltót” tartalmaz. Ennek következtében elhatározták, hogy megtörik Richard Straussnak a programzene terén kivívott „hegemóniáját” egy-egy új, hasonló szellemű programzenei alkotással. Párhuzamosan kezdtek hozzá a komponáláshoz, és folyamatosan kicserélték egymással tapasztalataikat. A témaválasztás mindkettejük esetében megfelelt eltérő alkotói habitusuknak. Zemlinsky választása az 1837-ben írt népszerű Andersen-mesére, A kis hableányra esett, míg Schönberg a belga szimbolista költő, Maurice Materlinck 1893-ban bemutatott ötfelvonásos színműve, a Pelléas és Mélisande mellett döntött, amelyet egyébként maga Richard Strauss ajánlott figyelmébe. A munka megkezdése előtt azonban mindkét komponista beszerezte a Hősi élet partitúráját, amelynek sokrétű szövésmódját egyszeri koncertélmény alapján nem lehetett volna megismerni.

Zemlinsky a Sellőt eredetileg átkomponált két részes műnek szánta, a következő címekkel: A tenger mélyén, A sellő az emberek világában, A vihar, A herceg megmentése, valamint a Sellő vágyakozása, A viziboszorkány birodalmában, A herceg menyegzője, A sellő halála. A mű hangneme egyébként a-moll, ami Zemlinsky „fekete” hangneme volt. Egy Schönberghez írott levelében a zeneszerző ki is fejtette, hogy „az új szimfonikus költemény egy „Halálszimfóniához” egyengetné az utat”, jóllehet végül soha nem írt ilyen címmel kompozíciót.

A zeneszerző hamarosan felismerte, hogy az egyrészes, zárt forma nem felel meg mondanivalójának, ezért úgy döntött, hogy a négy epizódot három önálló tételre osztja el, és többet vesz át Andersen meséjéből, mint amennyit eredetileg elképzelt. A komponálás előrehaladtával azonban folyamatosan elszakadt a programszerű kerettől, egyre inkább szimfonikus hangulatok és színek panorámájává lágyítva a történet körvonalait. Az első tételhez részletes programmagyarázatot is írt, amelyet azután elvetett, több más tisztán illusztratív zenei részlettel együtt. A program egyetlen megmaradt utalása az első tétel klarinétszólója feletti „mint egy segélykiáltás” előadói utasítás. A második tételben mindössze két rövid alcímre szorítkozik a narráció, míg a harmadik tételben egyáltalán nem szerepelnek kulcsszavak. A lényeges változtatások ellenére Schönberghez írt leveleiben Zemlinsky továbbra is szimfonikus költeményként hivatkozott a darabra. Az 1905. január 25-i bécsi ősbemutatón – amelyen egyébként Schönberg Pelléas és Melisande-ja is először szólalt meg –  már a sokkal találóbb „zenekari fantázia” megjelölés szerepelt a műsorlapon.