Ez történt


Kovács Géza főigazgató is előad a Werk Akadémián

2017. 01. 05.


2017. február 13-án indul a Werk Akadémia hiánypótló képzése, a Komolyzenei menedzser szak. Szakmai vezetője Meczner Vera, a Gradus Művészügynökség vezetője lesz. Többek között olyan előadók fogadtál el felkérését, mint Egri Gábor, a Müpa marketing- és sales-vezetője, Zimányi Zsófia, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség tulajdonosa, Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója, Kovács Géza, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar ügyvezetője és Körner Tamás komolyzenei menedzser.

A Werk Akadémián már évek óta folyó színházi, könnyűzenei és képzőművészeti menedzser képzéseken végzett hallgatók sikerein felbuzdulva az intézmény elhatározta, hogy – a magyarországi szakmai hiányt pótolandó – 2017-ben elindítja komolyzenei menedzser tanfolyamát. A féléves képzés során a hallgatók megismerhetik a komolyzenei menedzsment alapjait, a sajtó, a marketing, a szerzői jog, a produkció- és koncertszervezés alapjait, a zenekari menedzsment és zenekari ügyvezetés irányait, a klasszikus zenében rejlő piaci import lehetőségeit, a hatékony pályázatírási és szponzorációs megoldásokat.

A heti két iskolai alkalmon túl több, a hazai klasszikus zene meghatározó helyszínén folyó gyakorlati órán vehetnek részt a hallgatók, ahol első kézből tapasztalhatják meg a koncertek szervezésének metódusait. A félév során a következő előadókkal találkoznak majd: Gedényi Ildikó, Zimányi Zsófia, Dr. Beke-Martos Anna, Balogh Máté, Várkonyi Judit, Zsoldos Dávid, Losonczi Balázs, Bíró Csilla, Körner Tamás, Kocsi Zsolt, Pista Eszter, Czvikli Nóra, Horváth Zsolt, Kovács Géza, Herczeg Tamás, Erdődy Orsolya, Peller Mariann, Egri Gábor és Szép Károly.

A képzést mentoráló Meczner Vera, a Gradus Művészügynökség vezetője saját művészügynökségében többek között Rost Andreával, Bella Mátéval, Polyák Lillával, Pál Tamással, Rab Gyulával és Varró Dániellel dolgozik.  Egyetemi mesterfokozatot a University of Warwickon, Cultural Policy and Management szakon szerzett, szakmai tapasztalatot pedig elsősorban Armel Operaverseny és Fesztivál produkciós vezetőjeként.

A szak mellett idén újra elindulnak a színházi menedzseri, a képzőművészeti menedzseri és a könnyűzenei menedzseri képzések.  Jelentkezni január folyamán lehet a Werk Akadémia honlapján.

100 évesek vagyunk